BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százötvenezer dolgozó hagyhatta már ott a vendéglátást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az éttermek és szállodák a második hullámot is nehezen vészelik át, sok étterem rövidebb nyitvatartással és a házhozszállítás erősítésével igyekszik túlélni ezt az időszakot.

Akár 150 ezer olyan dolgozó is lehet, aki az elmúlt fél évben elhagyta a pályát. Ráadásul legalább 3-4 évre lesz szükség ahhoz, hogy az ágazat vissza tudjon térni a 2019-es szintre – vélekedik Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

„A turizmusban dolgozó 400 ezer embernek egy nagyon komoly része el lett küldve, illetve más szakmában helyezkedett el,

mert jelen pillanatban nem tud a szakmájában dolgozni, nem tudjuk majd, hogy hogy fog alakulni ez a későbbiekben, alapvetően az újraindulás lesz a legnagyobb probléma” – fejtette ki a szövetség elnöke az ATV-nek.

„A helyzet nem egyszerű, de nem a maszkviselés miatt…” – a Szállodaszövetség elnöke szerint a járvány miatt eleve sokkal kevesebben látogatják az éttermeket, a későbbiekben pedig az újraindulás is komoly kihívást jelenthet.

Fotó: Perje Sándor / VG

A VG.hu korábban megírta, hogy a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában készítettek felmérést a jelenlegi helyzetről, amelyből kiderült,

a 23 órai zárás közel sem okozott olyan súlyos károkat, mint a szeptember elseje óta fennálló határzár és amilyenekre a maszkviselés miatt számítanak.

A legtöbben rövidített nyitvatartással, házhoz szállítással vagy bezárással vészelik át a következő heteket, hónapokat, a járulékcsökkentés, adómérséklés segíthetne a túlélésben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.