Turizmus

Alig nyaraltak tavaly magyarok Horvátországban

Harmadára csökkent 2020-ban a magyar vendégéjszakák száma Horvátországban.

A korábbi évhez képest mintegy harmadára csökkent a magyar vendégek száma Horvátországban 2020-ban, a vendégéjszakák számában ugyanakkor kisebb mértékű volt a mérséklődés – tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t. Ivana Herceg közölte:

tavaly több mint 220 ezer magyar turista járt Horvátországban, 65 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

A magyar vendégéjszakák száma az előző évihez képest 60 százalékkal 1,3 millióra mérséklődött a múlt évben. A továbbra is az egyik legjelentősebb vendégkörnek számító magyarok legkedveltebb úti célja sorrendben Crikvenica, Rovinj, Vir, Opatija, Rab és Krk volt.

Majic/Anadolu Agency via Getty Images)
Fotó: Stipe Majic/Anadolu Agency via Getty Images

A Magyarországról érkezők 53 százaléka magánszálláson, 17 százalékuk szállodában, 10 százalékuk pedig kempingben szállt meg.

A közlemény szerint a kereskedelmi és nem kereskedelmi szálláshelyeken vendégeskedők, valamint a hajós charterekkel érkezők számát összesítő eVisitor rendszer alapján 2020-ban 7,8 millió turistát regisztráltak Horvátországban, 2019-hez képest 63 százalékkal kevesebbet.

A vendégéjszakák száma 54,4 millió volt, ami 50 százalékkal mérséklődött a korábbi esztendőhöz képest. Az összes turista közül a külföldiek 43,1 milliónyi vendégéjszakát töltöttek az adriai államban, 55 százalékkal kevesebbet 2019-hez képest.

A Horvátországban nyaralók körében a vendégéjszakák alapján az Isztria, a Kvarner régiója és Zadar megye volt a legnépszerűbb. A külföldiek közül a legtöbb vendégéjszakát, 12,7 milliót a németek, 8,3 milliót a szlovének, 4,6 milliót pedig a lengyelek töltöttek a múlt évben Horvátországban.

Magyar Turizmus Horvátország
Kapcsolódó cikkek