BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leállhat a szolnoki luxushotel építése, több mint egymilliárdot vontak meg a beruházótól – videó

A két éve épülőfélben lévő Riverstone Hotelnél egyik napról a másikra leálltak a munkagépek, és nem tudni, milyen jövő vár a szolnoki luxushotelre, melyet az elképzelés szerint majdnem teljesen napenergiával működtettek volna.

Hetekkel ezelőtt még bőven munka közben lehetett látni az épülő szolnoki Riverstone Hotelnél lévő darukat és munkagépeket, a napokban viszont egyik pillanatról a másikra teljesen leállt a munkavégzés. Alig több, mint három évvel ezelőtt, 2020 decemberében Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, Kállai Mária országgyűlési képviselő és Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese jelentette be, hogy Szolnokon, a Vízpart körúton egy új, négycsillagos szálloda épül, most viszont kérdésessé vált a befejezése – írja a Szoljon.

A Riverstone Hotel alapkövét 2022 februárjában tették le Plachy László, a Green Plan cégcsoport általános vezérigazgatójának vezetésével.
Fotó: Mészáros János / Új Néplap

Az eredeti bejelentés szerint a Holt-Tisza mellett épülő, háromemeletes szálloda 17 ezer négyzetméter bruttó alapterülettel rendelkezhet majd. Ebből mintegy ezer négyzetméter a 300-350 fő befogadására alkalmas konferenciaközpont lesz.

Épül továbbá egy közel háromezer négyzetméteres beltéri fürdő és wellnessközpont, és ehhez csatlakozik mintegy négyezer négyzetméteren külső strand és fürdő is.

A 150 szobából 123 lesz kétágyas, a többi pedig lakosztály. A komplexum látványtervét a tiszakavics ihlette, ezért kapta az épülő Tiszakavics Szálloda a nemzetközileg is jól csengő Riverstone Hotel nevet. A 15 milliárd forintos összberuházást 4 milliárd forinttal segíti a kormány az MTÜ-n keresztül.

A Riverstone Hotel alapkövét 2022 februárjában tették le a szolnoki holt-tiszai vízisporttelep melletti területen. Ekkor elhangzott, hogy „megújuló energiaforrások, geotermikus és napenergia is hasznosulni fog a beruházás során; épül a hőszivattyús rendszerrel ellátott termálkút, a villamosenergia-szükséglet csaknem 100 százalékát pedig napelemekkel fogjuk biztosítani. A hotel épületeit és a környező köztereket is korszerű LED-technikával világítjuk ki”.

A Riverstone Hotel a közelmúltig látványosan épült, ám nemrégen levonultak az építési területről a munkások és a munkagépek. Különböző országos sajtóorgánumok a napokban megszellőztették, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó Kisfaludy-program oldalán is megjelent, miszerint 

1,8 milliárd forint értékű támogatást vontak meg a Green Plan csoporttól, mely cég négymilliárd forintot kapott a szolnoki szálloda fejlesztésére.

A Szoljon szerkesztősége telefonon és elektronikus levélben is megkereste a beruházó Green Plan csoport vezetését, de csak a titkárságig jutottak el. A városházát is megkeresték, a polgármesteri hivatal illetékesei pedig egy rövid közleményt juttattak el a szerkesztőséghez. Az építkezés körülményeiről és jelenlegi állapotáról a város ez idáig nem kapott hivatalos információt a befektető részéről, ám mivel ez egy magánberuházás, a város érdemben nem tud pontos tájékoztatást adni a helyzetről. A hivatal illetékesei hozzátették, hogy a beruházó a telek árát hiánytalanul, határidőre kifizette. A kivitelezés tehát nem a város hatásköre, Szolnoknak ebben az üzletben nincsen szerepe.

Miközben a Riverstone Hotel építése szünetel, egyre jobban épül le a Tisza Szálló, mely az elmúlt években Szolnok egyik szimbóluma volt. Tavaly már a hotel gyógyfürdője és artézi kútja is csak időlegesen üzemelt, míg éttermi része bérleményben volt, és csak kiszállításos menüztetésre volt alkalmas. A patinás épületet a tavalyi év második felében külföldieket befogadó munkásszállóként hasznosította a kínai tulajdonos, amíg az önkormányzat közbe nem lépett.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.