Budapest iránt kimagasló a külföldiek érdeklődése
A szálláshelyek bevétele jelentősen, 20 százalékkal bővült, szeptemberben országszerte összességében 97 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, amiből több mint 48 milliárd forintot, a tavaly szeptemberinél 6,5 százalékkal többet vidéken költöttek el a vendégek, a vendéglátóhelyek bevétele ugyanekkor 3,3 százalékkal nőtt, összesen 161,3 milliárd forintot ért el – összegezte az NGM.

A ma megjelent szeptemberi turisztikai szálláshelyi adatokat összegző KSH-gyorsjelentés nyomán kiadott minisztériumi közlemény hangsúlyozza, hogy
- közel 1,5 millió vendég pihent szeptemberben a hazai szálláshelyeken, 2 százalékkal több, mint a tavalyi időszakban,
- a több mint 3,6 millió vendégéjszaka 1,1 százalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva.
Szeptemberben a hétvégi napok eltérése, a kedvezőtlenebb időjárás és az árvízhelyzet együttesen negatívan hatott a belföldi turizmusra, azonban Magyarország továbbra is népszerű célpont az utazók körében.
Szeptemberben az ország teljes szálláshelyforgalmának 60 százalékát, azaz közel 2,2 millió éjszakát vidéken regisztráltak.
Szeptemberben a fővároson kívül eltöltött vendégéjszakák
- kétharmada a belföldi vendégekhez volt köthető,
- a legnépszerűbb turisztikai térség ekkor is a Balaton volt.
A szálláshelyi forgalom közel 40 százaléka célozta Budapestet, a nemzetközi vendégforgalom aránya Budapesten 87 százalékos volt, külföldi vendégéjszakák száma a fővárosban 1,2 milliót tett ki, ami 15 százalékos növekedést jelent.
Budapest iránt kimagasló a nemzetközi utazók érdeklődése.
A vendéglátóhelyek bevétele 3,3 százalékkal nőtt, összesen 161,3 milliárd forintot ért el.
A turisztikai ágazat teljesítménye idén felülmúlja a rekordot jelentő tavalyi év eredményeit,
miután a rendelkezésre álló adatok szerint:
- 2024 első kilenc hónapjában 14 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, ami 10 százalékos növekedés,
- a vendégéjszakák száma 5 százalékos növekedést produkálva már elérte a 35 milliót.
Magyarország vonzereje szeptemberben is erősödött, a turizmus stratégiai fontosságú ágazat, Magyarország gazdaságának meghatározó pillére, amely jelentős mértékben járul hozzá a GDP növekedéséhez, és biztosít megélhetést az ágazatban dolgozó mintegy 400 ezer embernek – hangsúlyozta a szaktárca.
Idén 15 milliárdos pályázati csomagot kap a turizmus
Három pillérből álló, 15 milliárd forintos turisztikai támogatási programcsomagot jelentettek be ma. Az ágazati szereplők versenyképességének erősítését szolgáló támogatás legfontosabb célja a szolgáltatások minőségének javítása, a vidéki szolgáltatók gazdasági élénkítése célzott programokon keresztül – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Az első körben 13 ezer vállalkozásnak nyújtanak lehetőséget korszerűsítésre, eszközök beszerzésére, az elnyerhető támogatás egymillió forint. A cégeknek van mire alapozniuk, az idei újabb rekordév lehet a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint.


