Országos ellenőrzést végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve a vendéglátóhelyeken, fagylaltozókban, strandbüfékben, valamint a nyári fesztiválok kitelepült egységeiben.
A szezonális ellenőrzések során a hatóság kiemelt figyelmet fordít az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások betartására, valamint hangsúlyt kap a fogyasztók megfelelő tájékoztatása is.
Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke kiemelte: „Célunk nemcsak a hiányosságok feltárása, hanem a jogszabályoknak megfelelő működés elősegítése is, hogy a fogyasztók a nyári szezon idején biztonságosan, megbízható és szabályosan működő szolgáltatásokat vehessenek igénybe, elkerülve az esetleges kellemetlenségeket.”
A fogyasztóvédelmi hatóság közlése szerint elengedhetetlen a fogyasztók megfelelő tájékoztatása, valamint az, hogy az igénybe vett szolgáltatások megfeleljenek az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásoknak.
Korábban a Világgazdaság megírta, hogy az Árkád Budapest, a Westend City Center és a Pólus Center ételudvarában bukkantak rá a szabálytalanságokra. Az akció során tizenkét vendéglátó egységet vizsgált meg a hatóság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.