Mélyen a zsebébe nyúlt a Tesco
A társaság kárpótolja pórul járt részvényeseit is. A kiskereskedelmi óriás 85 millió fontot oszt szét azon részvényesei és kötvényesei között, akik 2014-ben a meghamisított nyereségadatokkal felpumpált árfolyamon vásároltak az értékpapírjaiból.
[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Fotó: AFP[/caption]A kompenzációs rendszer értelmében a 2014. augusztus 29. és szeptember 19. közötti időszakban bevásárlók 24,5 penny kárpótlást kapnak papíronként, és ehhez csapják hozzá a kamatot is, amelynek nagysága attól függ, hogy intézményi vagy magánbefektetőhöz került-e a részvény vagy a kötvény.
Az erről szóló megállapodás alapjait hétfőn fektették le a kiemelt csalásokat feltáró brit nyomozati szervvel, a részleteket április 10-i határidőre kell kidolgozni. Ekkor viszik a megegyezést jóváhagyásra az illetékes brit bíróság elé. A teljes csomag a kamatokkal együtt várhatóan 235 millió fontosra dagad, legalábbis a Tesco a bejelentése szerint ekkora összeget tervez leírni a 2016–2017-es üzleti év eredményéből – írja a Reuters.
A Tesco brit egysége 2014-ben a valósnál összesen 326 millió fonttal magasabb nyereséget jelentett. Miután kiderült a mérleghamisítás, a cég hatalmas költségcsökkentési és szerkezetváltási programot hirdetett. Ennek keretében félszáz helyi áruházát bezárta, félszáz újabb egység megépítéséről pedig lemondott. Eladta dél-koreai hálózatát, és régiónkban is összevonásokat hajtott végre, elsősorban az irányítási szinteken. Az eredmények jöttek is: a január elejével zárult negyedévben hazai eladásai 1,8, csoportszintű forgalma pedig 5,7 százalékkal bővült éves összevetésben.