Karbantartásra vár a Duna medre
Újabb lépésen, egy társadalmi szervezetekkel való egyeztetésen van túl a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), amely 2016-ban látott hozzá a Duna hajózhatóságát javító projekt előkészítéséhez. A beruházásra az uniós Connecting Europe Facility (CEF) program részeként kerülne sor, amelynek kiemelt eleme a belvízi közlekedés és áruszállítás infrastruktúrájának fejlesztése, a környezetkímélő és gazdaságos folyami szállítás lehetőségének megteremtése.
A mintegy 43 beavatkozási pontot tartalmazó beruházás megtervezésével a NIF 2017 végén 1,3 milliárd forintos szerződést kötött az Utiber Kft., a Víziterv Consult Kft. és a BMGE alkotta konzorciummal.
Az e munkáktól várható vízmélységnövelés és hajózhatóságjavulás azonban sajnos csak ideiglenes megoldás, a végleges megoldás a duzzasztás – áll a Magyar Dunai Kikötők Szövetségének összefoglalójában, amely a szövetség és a tervező konzorcium májusi tárgyalásai után született. Ebből az is kiderül, a duzzasztás szükségessége szerepel majd a konzorcium által készítendő, helyzetértékelő tanulmányban is.

A konzorcium 2019 tavaszán és nyarán felmérte a kérdéses területeken a meder morfológiáját, mintát vett a mederanyagból, és biológiai állapotfelvételt is végzett a NIF közlése szerint. Elkészült az elektronikus 2D- és 3D-modell is, valamint elvégezték a kisminta-kísérleteket, és feldolgozták az eredményeit. Júliusra összeállt a Stratégiai környezeti vizsgálat tematikája, majd következett a tematika hatósági véleményezése, egyeztetése. (Ez utóbbi része volt az említett novemberi tájékoztató fórum is.)
A Duna medrének állapota hajózhatósági szempontból igen rossz.
A projekt indítása óta lényegében változatlan formában jelenik meg a hírekben az összefoglaló tanulmány azon része, amely szerint évtizedek óta nem volt mederkarbantartás a Duna hazai szakaszán,
a hajózható napok száma 250 alá esett,
ezért a hajózást akadályozó szűkületek és feltöltődött mederszakaszok korrekciója szükséges, valamint a VIc osztályú hajóút biztosítása a Duna Bizottság ajánlásának megfelelően. A korábbi felmérések szerint Szob és a déli országhatár között 31 helyszínen, összesen csaknem 52 kilométeren kell beavatkozni a hajózhatóság javítása érdekében, egyúttal a vízgazdálkodás, a környezet- és természetvédelem követelményeit is kielégítő módon.
A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja


