BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évi 400 tonnás hozamot produkálna a tarcali harcsanevelő

Harcsanevelő telepet és halfeldolgozót létesítene Tarcalon az Öko Fish Kft.

Harcsanevelő telepet és halfeldolgozót létesítene Tarcalon az Öko Fish Kft.

Intenzív (víz-visszaforgatásos) technológiával évi 400 tonnás hozamot érne el, amellyel – évi 200 munkanappal számolva – egyenletesen napi két tonna hal halászható.

Feldolgozója viszont akár évi 800 tonna hallal is megbirkózna, előállítana termékeket a piacról érkező más halfajokból is. Az üzemben két műszakban várhatóan 25-en dolgoznak majd. A halnevelő telep Tarcal belterületén, délnyugati irányban, a Prügy felé vezető közút bal oldalán létesülne a szükséges szociális és irodahelyiségekkel együtt. A kiszemelt ingatlant a kft. tavaly már megvette az önkormányzattól az utóbbi közzététele szerint. A beruházás környezetvédelmi engedélyeztetése még tart, várhatóan május 13-án zárul le.

Fotó: Oláh Tibor / MTI

A mintegy egy éve helyben alapított Öko Fish üzleti ambícióit jelzi, hogy az éttermi és a szálláshely-szolgáltatás mellett szabadidős elfoglaltságokhoz, rendezvényszervezéshez, valamint gyümölcs- és zöldségfeldolgozáshoz, levek gyártásához is szerzett engedélyt. Egyedüli tulajdonosa a tarcali Kovács Zsolt.

A hazai tavakból 2019-ben lehalászott mennyiségen belül a harcsa aránya másfél százalékot tett ki 2019-ben az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint, de az intenzív haltermelés nélkül. Az összesen termelt 4740 tonna afrikai harcsának a döntő részét, 4442 tonnát azonban intenzív technológiával termelték, és mindkét érték évek óta nő.

Abban az évben egy kilogramm harcsa ára az év első és utolsó negyedében a háromezer forintot ostromolta, a középső kettőben 2500 forint alatt maradt. Az Agroinform.hu piacterén most 2200-2600 forintért kínálják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.