BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem érdekelte az amerikaiakat az Emmy-gála

Alig több mint 10,2 millió nézője volt az NBC televízió által élőben közvetített hétfői Emmy-díjátadó gálának, ami rekordalacsony nézettségnek számít.

A Los Angeles-i ceremónián, amelynek Michael Che és Colin Jost volt a házigazdája, az Amazon streaming szolgáltató The Marvelous Mrs. Maisel című produkciója kapta a legjobb vígjátéksorozat és az HBO Trónok harca című szériája a legjobb drámasorozat díját.

Az amerikai televíziós akadémia tévés Oscarként is emlegetett díjátadójának tavaly és tavaly előtt is 11 százalékkal nagyobb közönsége volt, mindkét évben 11,4 millió tévénéző látta – emlékeztetett a nézettséget vizsgáló Nielsen közvélemény-kutató vállalat.

Fotó: AFP

Az Emmy csökkenő közönsége nem egyedülálló, abba a trendbe illik, amely a tévés díjátadó műsorok nézettségének visszaesését mutatja. Az Oscar-gálát idén 17 százalékkal kevesebben nézték, mint 2017-ben, a Grammy-díjátadó ceremóniára pedig 23 százalékkal kevesebben voltak kíváncsiak.

Az elemzők szerint a televíziózás folytatódó szétaprózódása kétségtelenül szerepet játszik a közönség érdeklődésének csökkenésében. Amikor az 1990-es években A dumagép című vígjátéksorozat díjazott lett, a sorozatot csaknem 20 millió háztartásban nézték rendszeresen. Az online műsorszóró által közvetített sorozatokat, mint többek közt a Mrs. Maisel messze nem nézik ennyien, és valójában azt sem lehet pontosan megállapítani, mekkora a közönségük.

Az 1990-es években az Emmy-díjátadó három alkalommal is több mint 20 millió nézőt ültetett a készülék elé.

Az HBO és a Netflix tarolt a tévés Oscaron

Az HBO és a Netflix fej-fej mellett gyűjtötte be a díjakat a hétfő esti Los Angeles Emmy-gálán: a kábeltévé és az online műsorszóró 23-23 elismerést nyert.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.