BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest kedvelt város a külföldi turisták körében

A KSH frissen publikált, január-június havi statisztikái alapján megrajzolható Budapest kereskedelmi szálláshelyeinek első féléves teljesítménye. Miközben az összes vendégforgalom érdemben nem nőtt, a szállodák bevételei továbbra is minden korábbi eredményt túlszárnyalnak. Az ázsiai vendégek egyre több időt töltenek a magyar fővárosban – derül ki a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ elemzéséből.

Júniusban a budapesti kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó szállásdíj árbevétele meghaladta a 17,5 milliárd forintot (+16,2 százalék). A külföldi vendégektől származó szállásdíj árbevétel ennél is nagyobb mértékben, 17,4 százalékkal nőtt, és meghaladta a 16 milliárd forintot, ami nem függetleníthető attól, hogy június 13-16. között Budapesten rendezték az Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság (ERA-EDTA) 9 ezer fős megakongresszusát.

A januártól júniusig terjedő időszakban a bruttó szállásdíj árbevétel összességében elérte a 73,5 milliárd forintot.

Ez 10,2 százalékos növekedésnek felel meg, ami összességében hasonlít 2018. első félévi dinamikájához, de a külföldi és a belföldi forgalom között jelentős átrendeződések mentek végbe: míg a külföldi szállásdíj bevételek rekord mértékben, 11,8 százalékkal nőttek a január-júniusi időszakban, addig a hazai vendégektől származó árbevétel-növekedés 2019-re gyakorlatilag „elolvadt” (-2,9 százalék): az olló ismét kinyílni látszik a külföldi piacok javára. Némileg árnyalja a képet, hogy egyedül június hónapban a belföldi szállásdíj bevételek 4,4 százalékkal nőttek, ami nagy részben köszönhető a rendkívül színes nyár eleji fesztiválkínálatnak, kiemelve a pünkösdi hosszú hétvége rendezvényeit, ami idén a júniusi forgalomnak kedvezett, és sok belföldi látogatót is vonzott, valamint a Budapesti Nyári Fesztivált a Margitszigeten és a Városmajorban.

Az idei év első 6 hónapjára vetítve a kereskedelmi szálláshelyek szobafoglaltsága meghaladta a 70 százalékot a fővárosban, miközben a férőhely-kapacitás kihasználtsága egyetlen szállodai kategóriában sem csúszott 50 százalék alá, sőt, a kategória nélküli egységekben és a gyógyszállodákban 7-8 százalékos növekedést mért a KSH.

Az egy kiadható szobára jutó bruttó szállásdíj bevétel (REVPAR) a teljes első félévben 18 571 forint (+8,5 százalék) volt Budapesten, és a 4 csillagos szállodák ezen belül is kiugróan magas (+14,7 százalékos) növekedési rátát mutattak.

A statisztikai mérések történetében először fordult elő, hogy egy szoba bruttó átlagára már az első félévben meghaladta a 25 ezer forintot Budapest kereskedelmi szálláshelyein (26 404 forint, +8,5 százalék).

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
A vendégforgalmi adatok esetében az idei év első hónapjaiban beállt trendek folytatódtak tovább. Januártól júniusig 2 084 615 vendég 4 798 642 vendégéjszakát töltött el Budapest kereskedelmi szálláshelyein (a növekedés 1 százalékon belüli mindkét dimenzióban). Egyedül június hónapban 411 206 vendégtől 923 612 vendégéjszakát regisztráltak (+2,1 százalék mindkét dimenzióban), hozzátéve, hogy mindez kizárólag a külföldi vendégforgalomnak köszönhető.

A május után a június hónapot is az Egyesült Államok „nyerte meg”, ahonnan magasan a legtöbb vendégéjszakát (93 725) regisztrálták a budapesti szállásadók a nyár első hónapjában – ezúttal is többet, mint a brit piacról. A júniusi vendégérkezések tekintetében is hasonló a kép: 41 154 amerikai vendégérkezés, szemben a 32 ezer brit (és a 28 ezer német) vendéggel, ami a tavaly májusi tengerentúli járatindítások (LOT, AA) növekvő sikerét, népszerűségét is mutatja.

Első félévi összesítésben az USA Budapest második legnagyobb piaca, Németországot megelőzve.

Június hónap kiemelkedő turisztikai eseménye volt a Shanghai-Budapest közvetlen légijárat megnyitása, amely már az elején a kínai vendégek hosszabb budapesti tartózkodását eredményezte (lényegében változatlan vendégszám mellett 7,2 százalék vendégéjszaka-növekedés a hatodik havi adatokban), a vendégérkezések számának érdemi bővülését viszont inkább majd a második félévben remélheti a szakma. Júniusban 23 427 kínai vendég mintegy 38 638 vendégéjszakát töltött Budapesten.

Január-júniusban összesen 88 475 (+1,1 százalék) kínai vendég 144 221 (+2,9 százalék) vendégéjszakát generált.

A Hableány hajó tragédiája, úgy tűnik, valóban megtörte a koreai vendégforgalom bővülésének rendkívüli, az ázsiai piacon is kiemelkedő lendületét. A katasztrófa utáni első hetekben a sajtó számos koreai foglalás visszamondásáról számolt be, így a júniusi forgalom a következőképpen alakult: 13 326 vendégérkezés (+1,2 százalék), 21 072 vendégéjszaka (+6,8 százalék). A Koreai Köztársaság még ezzel együtt is stabilan Budapest 10. legforgalmasabb külföldi küldő piaca, 25 százalék fölötti vendégéjszaka növekedéssel az első félév egészét tekintve. A jövőben is számítani lehet arra, hogy jelentősége meghatározó marad a piaci struktúrában:

a Koreai-félsziget felől most elsőként, 2019. szeptember 22-étől válik elérhetővé Budapest, méghozzá a LOT Boeing 787 Dreamliner közvetlen járatával, hetente háromszor (hétfői, szerdai és szombati napokon) Szöul-Incshon repülőteréről.

A LOT egyébként a jövő márciusban induló menetrendi időszaktól kezdve Prágából és Stuttgartból, valamint Szófiából és Belgrádból is repüli majd Budapestet, így a cseh és a dél-német piacról napi kettő, a két balkáni piacunkról (Szerbia, Bulgária) pedig napi egy alkalommal közvetlenül érhetik el a lengyel nemzeti légitársaság utasai a magyar fővárost.

Fotó: AFP

Nem csupán Ázsia ígéretes küldő országai felől, de az európai piacokon is érzékelhető egy szerényebb növekedés 2019. január-június távlatában. Dinamikáját tekintve az első féléves mezőnyből kiemelkedik az Egyesült Királyság és Franciaország (6,8 százalékos, illetve 7 százalékos vendégéjszaka növekménnyel, valamint olyan feltörekvő piacok, mint a BFTK idei marketing tevékenysége által is érintett Írország (+16,3 százalék) vagy az utóbbi hónapokban meglepetést okozó Görögország (+9,8 százalék).

Valósággal szárnyal az ukrán beutazó piac:

Ukrajnából az első félévben 49 537 vendégérkezést (+38,2 százalék) és 83 094 vendégéjszakát (+18,7 százalék) regisztráltak Budapest kereskedelmi szálláshelyein.

Jóllehet ez a szignifikáns növekedés a vendégszám irányába mutat némi aszimmetriát, Ukrajna ma már stabilan ott van a magyar főváros TOP15 piaca között, sőt az európai TOP10-ben is — Lengyelországgal, Romániával és Ausztriával egy súlycsoportban, többnyire meg is előzve ezeket a piacokat. Felfigyelve a potenciálra, a BFTK szeptemberben egy kárpátaljai bemutatkozást tervez megvalósítani.

Összességében a június hónap – a 2019. év eddigi időszakát tekintve – kiemelkedő eredményt hozott a 2 százalék feletti vendégforgalom növekedéssel, mind az összes, mind a külföldi forgalom tekintetében. A teljes időszakon belül (2019. I-VI. hónap) egyébként a február havi vendégforgalmi adatokban mutatkozott a legmarkánsabb dinamika: 3,5 százalékkal több vendégérkezés és 3,3 százalékkal több vendégéjszaka, tőle alig lemaradva az idei április (3,1 százalékkal több vendégéjszaka, „Húsvét-hatás”). Bár a második félévi adatok még sok mindent módosíthatnak, mindez kiegyenlítőleg hat, azaz csökkenti a főváros turizmusának szezonalitását, a szakmai várakozásoknak megfelelően.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.