BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előretör a Renault az elektromos autók piacán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kevesebb mint öt éven belül elérhetőek lesznek Európában a 10 ezer euró körüli Renault elektromos autók Thierry Bollore, a járműgyártó-vállalat vezérigazgatója szerint.

„Dolgozunk rajta és jóval kevesebb mint öt éven belül már kaphatóak lesznek Európában ilyen (10 ezer eurós) elektromos autók” – jelentette ki a Renault vezérigazgatója a német Handelsblatt lapnak adott interjúban. „Az elektromos autók árát drasztikusan csökkenteni kell. Ez elengedhetetlenül szükséges” – tette hozzá.

Fotó: AFP

A klímaváltozással és a károsanyag-kibocsátással kapcsolatban felvetett szempontok halálos döfést adtak a dízelnek

– mutatott rá, megjegyezve, hogy „a nyilvános vita megölte a technológiát”. A tiszta dízelmotorokat pedig túlságosan megdrágították a törvényes követelmények és így már „nehezen állják a versenyt a hibrid és elektromos hajtással, különösen a kisautók esetében”. A dízelmotoroknak azonban továbbra is van jövője a mezőgazdaságban és nagy távolságok megtételét feltételező felhasználási területeken – jegyezte meg a Renault vezérigazgatója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.