BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekedési adatokra várva

Magyar szempontból izgalommentes héten vagyunk túl - legalábbis ami a makrogazdasági adatokat illeti. Kellett is egy kis szusszanás, vélik a szakértők, hiszen a jövő héten igen érdekes számok látnak napvilágot.
2001.12.03., hétfő 00:00

Ami a mögöttünk hagyott utolsó novemberi hetet illeti, a kiskereskedelmi forgalom adatait kísérte a legnagyobb figyelem. A mérséklődő ütemű volumennövekedés a lakossági fogyasztásbővülés csökkenésére utal. Igaz, van is honnan csökkennie, hiszen idén az első félévben 4,5-5 százalék körüli dinamikákat jelzett a Központi Statisztikai Hivatal. Szakértők szerint a lakossági fogyasztás jövőre az ideinél valamivel alacsonyabb, de nemzetközi összehasonlításban magas szinten stabilizálódik.
A lassuló gazdaság ellenére kedvezően alakul a munkanélküliség. A múlt hét kedden megjelent adatok szerint az állástalanok száma ugyan már nem csökken olyan látványosan, mint az elmúlt két évben, de viszonylag alacsony szinten látszik stabilizálódni. Az 5,5 százalékos munkanélküliségi ráta a rendszerváltás óta a legalacsonyabb érték.
Hogy mennyire is lassul a gazdaság, arról a héten már többet megtudhatunk, hiszen a nagyon várt harmadik negyedéves GDP- és beruházásási adat mellett az októberi ipari termelésről is kaphatunk információkat. Ami a beruházásokat illeti, a szakértők igen borúlátók, egyesek szerint az invesztíciók akár alul is múlhatják a tavaly ilyenkori szintet. A GDP-növekedés mértékét nagy bizonytalanság övezi, a piaci várakozások átlaga 4 százalék alatt van. Amennyiben nem lesz pozitív meglepetés, az utóbbi két év legalacsonyabb növekedési üteme valósul meg. A két jelentős adat mellett talán kevesebb figyelem fog hárulni az októberi ipari termelés teljesítményére. A szintén holnap napvilágot látó számok valószínűleg ugyanazt a képet fogják mutatni, mint a korábbiak: a szektorban teljesen megállt a növekedés.
A világgazdaságban továbbra is az a legnagyobb kérdés, recesszió vagy erős dekonjunktúra állapotában van-e. Az Egyesült Államok egyik legrangosabb kutatóintézete, az NBER szerint mindenesetre az USA gazdaságára már a súlyosabb jelző érvényes. Az Európai Unió harmadik negyedéves GDP-adatai is erős lassulásról árulkodnak, de legalább a visszaesést elkerülte. A három nagy gazdasági régió közül a legrosszabb helyzetben a hosszabb ideje növekedés nélküli Japán van. A kedvezőtlen adatok illetve kilátások miatt több hitelminősítő is leértékelte a távol-keleti szigetország kockázatát.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.