BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demeter Kálmán: A versenytől az erőfölényig

2002.03.14., csütörtök 00:00

Igazuk lett azoknak, akik állították: két hét alatt stabilizálódnak az árak a műszaki termékek piacán azután, hogy az Electro World és a Media Markt sokkoló akciós áraival követ dobott a hazai kereskedelem korántsem békés vizébe. A szélcsend azonban átmeneti. A Media Markt a jövő héten újabb áruházat nyit, s tudjuk, minden új egység igen alacsony mágnesárakkal kezdi meg működését. Az ilyen árak reklámhatása bőven ellentételezi az esetleges üzleti veszteséget, s jóval eredményesebb, mint bármilyen médiahirdetés.

Újabb csata valószínűsíthető tehát a két szomszédvár között, a piac többi szereplője pedig kapkodja a fejét, s igyekszik alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Már ameddig tőkeháttere engedi. A szakmában úgy tartják, sok száz kisebb magánvállalkozás jövője bizonytalan, s komoly gyártó cégek képviseletei szerint a piac veszítene sokszínűségéből, ha a gigászok csatája miatt a kisebbek tönkremennének.

Ugyanezt a figyelmeztetést hallottuk évekig a hipermarketek terjeszkedése kapcsán, s ilyenkor a tőkeerős multik azzal érvelnek, hogy végül is erről szól a szabad verseny: győzzön a jobbik. Meg hogy a verseny révén a fogyasztó jár jól.

A kereskedelemben vannak olyan hangok is, amelyek szerint a fogyasztó rövid távon élvezhet ugyan előnyöket, ha vállalja, hogy egy-egy ilyen akcióra felutazik vidékről, s órákig törődik a sorokban a felvásárló nepperekkel hadakozva. De hosszú távon - mivel a kereskedelem alapja nem nonprofit vállalkozások karitatív tevékenysége -, ha a nagyok is beállítják saját erőegyensúlyukat, az inga visszaleng.

A szakma egyes résztvevői piaci erőfölénnyel való visszaélést emlegetnek, s azt tartják, mire a versenyhivatal belekezd egy vizsgálatba, sokkal kevesebben lesznek, akiket meg lehetne védeni. Ám addig folyik a harc, miután a két nagy cég hálózata az idén négy áruházzal lesz gazdagabb. A négy nyitás pedig négy újabb nagymértékű árengedményes akciót feltételez.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.