Nem okoztak nagy meglepetéseket a rövidebb hét makrogazdasági adatai. A nagy érdeklődéssel várt februári fogyasztói árindex a piaci várakozásokat igazolta, így nagy a valószínűsége annak, hogy az elemzők által felrajzolt inflációs pálya valósul meg az idén.
A pénzromlás mértéke 6,2 százalékra mérséklődött az év második hónapjában.
A legkritikusabb árucsoportnak számító élelmiszerek körében továbbra is érzékelhető az idényáras élelmiszerek okozta kisebb nemzetközi ársokk, de a teljes árucsoport így is kisebb mértékben drágult, mint tavaly.
Januárhoz képest stagnált a tartós fogyasztási cikkek ára, ami arra utal, hogy az árfolyam begyűrűzése az importárakba lassabb lesz, mint korábban feltételezhető volt. Ez egyébként az idei, illetve a hosszabb távú inflációs célkitűzés legnagyobb kockázata - állítják elemzők.
A decemberi inflációs célkitűzés teljesüléséhez egyre inkább kell az is, hogy a választások körüli bizonytalanság következtében ne gyengüljön jelentősen a forintárfolyam. Az év végi árindex valószínűleg így is az 5-5,5 százalékos tartományban lesz, ami a célsáv felső szélét jelenti. A dezinflációs folyamat az év második felében nagy valószínűséggel nem lesz olyan dinamikus, mint ezekben a hónapokban, ugyanakkor megoszlanak a vélemények abban, hogy lassú árindexcsökkenés, stagnálás vagy kismértékű emelkedés következik-e be.
A külföldi hírek közül mindenképpen az európai uniós GDP-növekedési adat érdemel említést: 2001 utolsó negyedében - az előző időszakhoz képest - zsugorodott a gazdaság. 2002 első három havától viszont már mérsékelt bővülést vár az Európai Bizottság, vagyis az öreg kontinens elkerülheti a recessziót.
A héten a reálszektor év eleji teljesítményéről kaphatunk újabb adatokat. Az ipar részletes számai valószínűleg azt mutatják majd, hogy az előzetes adatok által mutatott visszaesésért az exportkereslet, illetve a belföldi értékesítések pangása egyaránt felelős. A szektortól elkülönítetten kezelt építőipartól az várható, hogy januárban a múlt évi dinamikus növekedés folytatódott.
A fizetési mérleg végleges adatai várhatóan nem térnek el jelentősen az előzetesen publikált számoktól - januárban a folyó mérlegben a vártnál nagyobb hiány halmozódott fel -, míg a kereseti statisztikára azért vetül majd a korábbinál kisebb figyelem, mivel a sok év végi, év eleji eseti kifizetés miatt a reálkereset-változás jelentősen eltérhet az első hónapban kimutatottól. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.