BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

B. Varga Judit: Gördülő kamatkerék

2002.05.22., szerda 00:00

A jegybanknak sikerült igencsak meglepnie a piacot. Nem a kamatemelés ténye, igazán nem is annak mértéke, hanem a lépés időzítése váltott ki általános csodálkozást.

A pénzpiaci folyamatokat figyelők számára már egy ideje teljesen egyértelmű volt: döntés kérdése, hogy a jegybank mikor hajt végre kamatemelést. Szinte mindenki úgy vélte azonban, hogy meglehetősen furcsán venné ki magát, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szinte a kormányváltás pillanatában nyúlna a kamatokhoz. Főként azért, mert a választások előtt a jegybank is folyamatosan azt hangsúlyozta: minden a legnagyobb rendben van, az inflációs cél teljesíthető. Éppen ezért még nemrégiben is akadtak olyan elemzők (megjegyezzük: külföl-dön), akik kifejezetten kamatvágást is elképzelhetőnek tartottak.

Egy jegybanknak persze egészen biztosan nem azt kell szem előtt tartania, hogy ki mit vél, vagy miben reménykedik. Arra pedig, hogy alapfeladatát, a forint értékállóságának védelmét elláthassa, a kamatintézkedések mellett nem sok eszköze van. Ez is kétélű fegyver azonban. Arra egyértelműen alkalmas ugyanis, hogy vészjelzést küldjön a fiskális politika számára. Figyelmeztet: a fogyasztást növelő elosztogatott milliárdoknak monetáris ára van. A pénzpiacnál viszont az MNB inkább követője, semmint irányítója lehet a folyamatoknak. (Mint nagyjából látszik ez most is.) Abban az esetben ráadásul, ha a kereskedelmi bankok vonakodnak követni a jegybanki lépést, az intézkedés hatékonysága - legalábbis ezen a téren - igencsak megkérdőjelezhető.

Reméljük viszont, hogy azoknak lesz igazuk, akik úgy vélik, a jelenlegi kamatintézkedések jelentősége egyébként is csak elméleti. A folyamatok ugyanis - vallják - rövidesen maguktól is visszatalálnak a normális kerékvágásba.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.