BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Együttműködésre ítélve

2002.05.13., hétfő 00:00

A két ciklussal ezelőtti állapotokhoz képest harmadára fogyott szabad demokrata frakció ezúttal lényegesen különb koalíciós feltételeket harcolt ki, mint Horn Gyula kormánya idején. A liberális párt tárgyaló delegációja ügyesen és taktikusan képviselhette érdekeit a rekordgyorsasággal levezényelt konzultációkon, hiszen az SZDSZ megszerezte négy tárca irányítását, amelyek egyikébe ráadásul beolvasztanak egy másikat. A szabad demokraták további sikere, hogy az Oktatási Minisztérium élére ismét az ő emberük kerülhet Magyar Bálint személyében, amiről pedig kezdetben hallani sem akartak a szocialisták. (Az MSZP így is határozott beleszólást igényel az ágazat dolgaiba, amit az is aláhúz, hogy a tiszta tárcák elvének jellemző érvényesítése ellenére politikai államtitkárt delegálnak a minisztériumba.)

A szabad demokraták súlya tehát a szűkös kormánypárti többségnek köszönhetően alaposan megnövekedett. Persze ami az SZDSZ ereje, az egyben a gyengéje is. Ebben a ciklusban aligha fordulhatnak elő az 1994 és 1998 közötti időszakban tapasztaltakhoz hasonló fondorlatok. Ahogyan a szocialisták nem tehetik meg, hogy semmibe veszik partnerük szempontjait, úgy a szabad demokraták sem hagyhatnak ott csapot-papot, hiszen számukra a baloldali koalícióból csak a politikai senkiföldjére vezethet út.

Erről azonban egyáltalán nincs szó. A gyors és sikeres megállapodás azt látszik jelezni, hogy a két párt olyan együttműködésre készül, amelyben nem a széttartó, hanem az egy irányba mutató érdekek kapnak elsődleges szerepet. Másként nem történhet: a kis többség nemcsak fegyelmez, a prioritások egyértelmű számbavételére és rangsorolására is ösztönöz. Magyarán: a Fidesz - egyelőre okvetlenül úgy tűnik - valóban jól teszi, ha négy ellenzékben töltendő esztendőre építi terveit. Bár az is igaz, attól, hogy most nem a minden kezdet nehéz közhelyes alapelve érvényesült, hanem az ellenkezője, még bármi bármikor megeshet.

A lényeg: amint már említettük, minden idők legizgalmasabb parlamenti ciklusa elé nézünk. Amely e hét szerdáján, az Országgyűlés - végül is a bizottságok ügyében mindkét oldal részéről megmutatkozott kompromisszumkészségnek köszönhetően - várhatóan konszenzusos körülményekkel körített alakuló ülésével megkezdődik. (GA)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.