A nyilvánosság forradalma kezdődik ma Brüsszelben - legalábbis egyes elemzők ezzel a titulussal tüntetik ki az unió legfőbb döntési szervének tekinthető miniszteri tanács reformját, amiről ma születik döntés az EU első számú "fővárosában". A július 1-jén hivatalba lépett dán elnökség irányítása alatt rendezendő első külügyminiszteri tanácsülés ma várhatóan vita nélkül dönt azokról az újításokról, amelyekben a tagállamok állandó brüsszeli képviseleteit vezető nagykövetek már a múlt héten megegyeztek.
E szerint minden olyan ügyben, ahol az Európai Parlamentnek együttdöntési joga van
(vagyis az egységes belső piaccal, a gazdasággal, a közlekedéssel, a környezetvédelemmel, a mezőgazdasággal és egyes esetekben a bevándorlással foglalkozó tanácsülések során), a miniszteri tanács végső döntést hozó lépéseit - tehát a szavazást, illetve a szavazatok indoklását - élőben közvetíthetik a tévécsatornák. (A kizárólag uniós ügyekkel foglalkozó Europe by Satellite - EbS - nyilván azonnal él is a lehetőséggel, de más csatornák érdeklődésére is számítani lehet.) Szintén nyilvános lesz minden ügyben a döntéshozatal kezdete: az Európai Bizottság javaslata és az ezt követő első tanácsi vita.
Maradnak persze még bőven korlátok a nyilvánosság számára: például a hónapok óta zajló EU-USA acélvitával kapcsolatos döntések (egyébként múlt pénteken az unió egyelőre elhalasztotta a szankció kivetését) továbbra sem nyilvános tanácsüléseken születnek majd, a külkereskedelemben ugyanis az Európai Parlamentnek nincs együttdöntési joga. Mégis, a maihoz hasonló döntések valamit segíthetnek az unió imázsának javításában. Akárcsak az a (szintén múlt pénteken megjelent) hír, miszerint a 2003 második felében esedékes olasz elnökség lesz az első, amikor már minden csúcstalálkozót Brüsszelben rendeznek - véget vetve a tagállamról tagállamra haladó EU-s politikai cirkusz költséges és finoman szólva nem is igazán népszerű gyakorlatának. (UGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.