Hosszú távú világrend nem támaszkodhat az erő logikájára - jelentette ki Szentpétervárott Jacques Chirac francia elnök azután, hogy a házigazdával, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Gerhard Schröder német kancellárral együtt állást foglalt amellett, hogy a háború utáni Irak állami és gazdasági életének rendezésében és újrateremtésében, a minden értelemben vett újjáépítésben az ENSZ-nek kell biztosítani a kulcsszerepet. A múlt hét végi "ellencsúcs" ezzel reagált a hét eleji brit-amerikai csúcsra, amelyről Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök éppenséggel azzal állt elő, hogy a jövő Irakjának megteremtését nem a szövetségesek, de nem is az ENSZ fogja levezényelni, hanem "maguk az irakiak". A belfasti csúcson ugyan Blair szerette volna érvényesíteni "a kulcsszereplő ENSZ" formulát, de Bush csak arra volt hajlandó, hogy "bizonyos kérdésekben fontos feladatokat" helyezzen kilátásba a világszervezetnek. A közlések szerint mintha abban is egyetértettek volna, hogy a katonai erőt mihamarabb kivonják a közép-keleti országból. Ha ez igaznak bizonyulna, az a "veszett fejsze nyelének" beismerésével lenne egyenértékű (veszett fejsze nyelén értve azt, hogy csak a győztes hadjáratra voltak kidolgozott tervek, a rekonstrukcióra már nem), de különben is, a katari amerikai főparancsnokságon nem hivatalosan legalább hároméves megszállást emlegetnek. Még talán ez is túl rövidnek bizonyulhat, tekintettel az iraki városi csőcselék fosztogatásait közvetítő - meglehet célzatos - képsorokra, és arra, ami ezekből következtetésként adódik a civil társadalom nemlétére, az önszerveződés hiányára.
Vagyis az erő logikája máris működik. Működik attól a pillanattól, hogy az erőt hitelesen kilátásba helyezték. Működik abban is, hogy az ellencsúcs résztvevői - bár nagyon vonakodtak tőle - maguk is eredményként ismerték el az erő alkalmazásának egyik következményét, a Szaddám-rezsim bukását. (SzH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.