Kisebb adót - mindenkinek

Az adókedvezmények nyújtásával a politikusok egyrészt könnyebben láttathatják magukat felelősen gondolkodó szakembernek, akik a piaci folyamatokat és az állampolgári magatartást ("össztársadalmilag") a kedvező irányba terelve gyakorolják a gazdaságpolitikát. Másrészt a politikai döntéshozók feltehetően úgy vélik, sokkal könnyebben váltható szavazatokra az adókedvezmények széles körének felemlegetése, mint mondjuk egy esetleges egy százalékpontos adócsökkentés. Külön segíti az adókedvezmények burjánzását, hogy - a nemzetközi tapasztalatok szerint is - a középosztály szívesen szavaz meg olyan döntéseket, melyek saját társadalmi csoportjuknak kedveznek, nem ismerve fel, hogy annak finanszírozása is jellemzően rájuk marad.

A jelenlegi kormány döntéseit és terveit elnézve úgy tűnik, ezen a magatartáson most sem kíván változtatni a magyar gazdaságpolitika. Pedig alapos átgondolásra lenne szükség. Az átlagos keresőre jutó szja-terhelés tekintetében hazánk 30 OECD-tagország közül a negyedik helyen áll. Ez részben annak is köszönhető, hogy a magyar jövedelemadó ott fejti ki progresszivitását leginkább, ahol nem kellene: az alsó jövedelemkategóriákban. Ez már csak az adósávokból is következne, a kedvezményekkel együtt pedig egyenesen nyilvánvaló, hiszen ezeket főként a módosabbak tudják igénybe venni.

Általában is igaz: jelenlegi adórendszerünk annyi kivételtől, mentességtől, kedvezménytől terhelt, hogy annak hatása a jövedelemfolyamatokra szinte teljesen átláthatatlan. Ezek eltörlése és az adókulcsok csökkentése alaposan felborítaná ugyan a jövedelemelosztásban kialakult nemzetgazdasági "status quót", de a változás következtében etikusabb és feltehetően jóval hatékonyabb adóterhelési szerkezet alakulna ki. Eltűnne például az a potyautas-jelenség, amelynek keretében a különböző adófajták kedvezményezettjeinek befizetéseit a társadalom más tag-jainak kell állnia, miközben azok ösztönző jellege finoman szólva is vitatott. (Gondoljunk csak az életbiztosítások után járó adókedvezményekre, vagy a nyugdíjjárulékok támogatására, amely teljességgel abszurd. De a példák folytathatók a különböző kedvezményes hitellehetőségekkel, melyek magas adóteher mellett léteznek - jelenleg épp a fővárosi önkormányzat tervez egy újabb konstrukciót bevezetni. Sőt, bár egyéb kérdéseket is felvet, de ide sorolható az álvállalkozás intézményének tűrése, támogatása.)

A jelenlegi szocialista-liberális koalíció (azzal, hogy a nagy változtatások lehetősége fel sem merül benne) lehető legrosszabb kombinációját hozza gazdaságfilozófiájuk nemzetközi sajátosságainak. A baloldal jellemzően progresszivitásra törekszik és szívesen belenyúl a piaci folyamatokba, akár adópolitikai eszközökkel is, a liberális gazdaságszemlélet viszont inkább a minél semlegesebb, visszahúzódóbb állami magatartást tartja célravezetőnek. Kétségtelen, ennek egyik lehetséges kombinációja, ha a progreszszivitás nem érvényesül, a jövedelemviszonyokba pedig gátlástalanul belenyúl az állam, de ez egyáltalán nem kedvező mixtúra. Addig, amíg a gazdaság felzárkózási szakaszban van, sokkal könnyebb lenne ezeket a változtatásokat meglépni, hiszen a gazdasági növekedés enyhíthetné annak hatását, hogy az adózás ismét közteherviseléssé alakul át.

Nem csupán méltányossági okokból lenne szükséges az adórendszer átgondolása. Hatékonysági szempontból is szerencsés lenne, ha a versenyképesség nem lobbierőn, hanem egyéni gazdasági teljesítményeken alapulna. Ellenkező esetben ugyanis tovább erősödne az a tendencia, hogy az aktuális gazdasági problémák megoldását a kormánytól várják a gazdaság szereplői.

Az eddigi tapasztalatok újabb érvet adnak azok kezébe, akik úgy vélik, hogy a hazai gazdaságirányítás trendje mindenféle kormányváltástól függetlenül alakul. Úgy tűnik, a választási ciklusokban vergődő gazdaságpolitika csupán akkor hoz érdemi döntéseket, ha már nagyon muszáj, egyébként az aktuális helyzettel történő megalkuvás és a stop-go politika jellemzi azt. Esetünkben is szembeötlő az analógia: 1998-ban még meg lehetett hozni egy járulékcsökkentést, 2002-ben is lehetett a minimálbér adómentessé tételéről dönteni. A kettő közötti időszakban a jövedelemelvonási hányad stagnált-növekedett, a támogatások köre egyre szélesedett. Vajon így lesz ez a következő négy évben is?