Elkezdődött! A Postabank-tender tegnapi nyilvános meghirdetésével elindult az év nagy akciója, a bankprivatizáció. A portéka figyelemfelkeltő. A Postabank ugyan csak nyomaiban emlékeztet a hajdani óriásra, a stabil ügyfélkör, a piaci pozíciók s az ebben rejlő lehetőségek, a még mindig súlyos költségproblémák ellenére is igen kecsegtetőek. Az FHB egy másik terület, a jelzálog-hitelezés egyik kulcsszereplője, az állam után a legnagyobb nyilvános hitelpapír-kibocsátó, amely esetében már a jövedelmező működés is biztosított. A Konzumbank pedig olyan területen, a kis- és középvállalkozói szektorban alakított ki élő, működő vállalati kultúrát, amelyet az elmúlt időkben szinte valamennyi kereskedelmi banki pénzintézet zászlajára tűzött, s az agrárhitelek folyósítása révén a mezőgazdasághoz is szoros kapcsolatai épültek. A színes kínálat tehát adott.
Naggyá válni, olyan méretet elérni, amely meghatározó szereplővé tesz a régióban - ez valamennyi ágazatra jellemző törekvés. A pénzintézetek esetében a kontinens nyugati felében a folyamat lezárult, a régió középső, keleti fele azonban kínál még lehetőségeket. Ebben pedig Magyarország, a szektor kiugróan jó jövedelemzőségi adatai és a várható fejlődési lehetőségek miatt, a kiemelten kedvező célpontok közé tartozhat. Nem véletlen tehát, hogy alig van olyan, akvizíciós tevékenységéről híres csoport, amely ne mutatott volna érdeklődést: közvetve, már meglévő magyar részesedésén keresztül, vagy új szereplőként a hazai piacon. Közelebbről nézve is komoly a tét: a lassú tevékenység bővítésén keresztüli terjeszkedés helyett piacot lehet venni. Ez pedig ritkán, hazai viszonylatban utolsó alkalommal adódó lehetőség.
Az eladó, az állam a minél magasabb ár elérésében érdekelt, hiszen az idei privatizációs tervnek akár felére is rúghat a bankok eladásából származó bevétel. S bár a szakma számára a százmilliárd forint elérése mindenképpen túlzó elvárásnak látszik (60-80 milliárd közé teszik a reálisan elérhető összbevételt), az árral kapcsolatos viszonylag optimista várakozások megalapozottnak is tűnhetnek, elég csak a most záruló bolgár bankprivatizációra gondolni. Bár az idő sürget, hiszen az ellenértéknek még az idén be kell folynia az államkasszába, az esély megvan arra, hogy a három bank eladása a magyar privatizáció sikeres fejezeteit gyarapítja majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.