Rendezési aszinkron
Az Egyesült Államok oly mértékben birtokon belül lenni látszik Irakban, hogy tulajdonképpen semmi sem sürgetné a kialakult állapot nemzetközi kodifikálására. Nyugodtan megengedhetné magának, hogy szabad folyást engedjen a helyi fejlemények formálódásának, s kivárja, hogy idővel, amikor már mindenki lenyelte a maga kisebb és nagyobb békáit, mintegy automatikusan tudomásul vétessék, elfogadottá váljék az ottani új helyzet. Hogy nem ez történik, arra egyetlen ok van: egyelőre csak ENSZ-felhatalmazás alapján juthat ki az olaj Irakból.
Ez állhat a hátterében a Biztonsági Tanácsban a múlt héten szokatlan gyorsasággal előterjesztett új amerikai határozati javaslatnak és Colin Powell külügyminiszter szintén nem szokványos, lobbiízű körútjának, amelynek során a BT kulcsfontosságú államaiban próbált támogatást szerezni. A tárgyalások nem hoztak átütő eredményt, mondhatni. Moszkva például ragaszkodik az iraki tömegpusztító fegyverek körüli homály megnyugtató eloszlatásához, mielőtt hozzájárulna a szankciók visszavonásához, felfüggesztéséhez. Annyit azért tett, hogy Powell jelenlétére időzítette az utolsó START-egyezmény ratifikálását. A gesztus azonban inkább szólhatott a külügyminiszter személyének, mint az általa képviselt partnernek. Egyébként mintha az egész BT-javaslat ügye azt mutatná, hogy ebben a néhány hétben a washingtoni hivatalok belharcában éppen a külügyminisztérium állna jobban (erre vallhatna az iraki kormányzócsere is).
Útba ejtette Powell a Közel-Keletet is, előmozdítandó az izraeli-palesztin rendezés ügyét. Látogatását azonban az Al-Kaidának tulajdonított merényletek szegélyezték - Rijádban, Casablancában, Jeruzsálemben. S míg a palesztinok mintha hajlandóságot mutatnának a békülésre, most Izrael, közelebbről Saron kormányfő érzékelteti, hogy nem akarja elsietni a folyamatot. (SzH)
