Ismét csak mindenkit kitört a frász (ahogy már a magyarországi referendum esetében is), hogy sikerül-e Szlovákiában elérni a népszavazás érvényességéhez szükséges küszöböt (50 százalék plusz egy szavazat). Legfőképpen a pozsonyi politikusok izgulhattak, ám még ha rutinszerű is az Európai Bizottság gratuláló közleménye, alighanem Brüsszelben is megkönnyebbültek. Nos, megtörtént a történelmi tett, ekként minősítette honfitársai teljesítményét Mikulás Dzurinda miniszterelnök: a szavazók 92,5 százaléka áldását adta a belépésre, nem hagyták cserben a csatlakozáspárti kormányt és a Szlovákia felvétele mellett lelkesen érvelő brüsszeli biztosokat sem, a jogosultak 52,2 százaléka elment szavazni, biztosítva a szükséges küszöböt.
Igazából a magyarországi voksolás hívta fel a figyelmet a referendumok egyik fő buktatójára: nálunk a jogosultak kevesebb mint 50 százaléka ment el szavazni. Az 50 százalék plusz 1 szavazatos küszöb teljes valójában a szlovákiai voksolás finisében bukkant fel többszörös felkiáltójelként, amikor még néhány százalék hiányzott az érvényességhez. Mintha nem is lett volna kampánycsend, egymást követték a politikusok, akik megpróbáltak a szavazásra jogosultak lelkére beszélni... S lám, nem hiába.
Ám a félelem megmaradt. Legközelebb a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban lesz népszavazás, s ott is alkotmányos előírás az a bizonyos küszöb. Ezért is volt az, hogy miután Magyarország esetében meglepődtek, most Szlovákiára figyeltek reménykedve a két ország vezetői. "Bízom abban, hogy mi sem leszünk rosszabbak a szlovákoknál" - nyilatkozta Vladimír Spidla cseh kormányfő. Kielégítőnek értékelte a szlovákiai részvételi arányt varsói kollégája is, ám rögvest megjegyezte, hogy a lengyelországinak jobbnak kell lennie. (KoM)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.