Beolvadva
Eladták a Dunaferrt. Mostantól nem érdemes azon morfondírozni, hogy a lehető legjobb kérő kapta-e meg. Tény, hogy az eladó ÁPV Rt. feltételeit egyedül az ukrán Donbass vezette társulás vállalta, s bár csúszva, de teljesítette is.
Az is nyilvánvaló, hogy új gazdát kellett keresni a társaságnak. Nem csak azért, mert nem az állam dolga vasat gyártani. A Dunaferr kicsi. Igaz, hogy az acélóriásoknál rugalmasabban alkalmazkodik a vevők igényeihez, de például a szállítóinak aligha tud a diktálni. Legalábbis most, amikor az energia- és ércszállítók az acélipar urai.
Az a fránya Kína például, amely néhány éve még ontotta a vasércet, ma már igen megfontoltan exportál. Inkább maga csinál vasat, s hozzá hasonlóan tesz sok más vasérctermelő ország is. A hiány miatt már világszerte új vasércbányák nyitására készülnek - hangzott a minapi isztambuli acélipari világkonferecián. Még a szakma óriásai - az Arcelor vagy a ThyssenKrupp - is igyekszenek együttműködéseket kialakítani a szállítóikkal.
Ilyen helyzetben különösen jó a Dunaferrnek egy olyan csoporthoz tartozni, amelynek nála jobbak a nyersanyag-beszerzési lehetőségei. Kiterjedtebb a konzorcium értékesítési hálózata is. Jelzésértékű, hogy a Dunaferr részvényei lejegyzésére a Kundax AG kereskedőcég jogosult.
A DAM-vagyon megvásárlása viszont kevés szinergiahatást ígér a Dunaferrnek, mert a két cég acélgyártó technológiája és termékköre is nagyon eltérő. Igaz, nem is belföldön kell keresni az ügylet előnyeit. A DAM - ahogyan a Dunaferr is - a Donbass-Duferco-Kundax-Alcsevszk rendszerbe illeszkedik majd be.
Ám a Dunaferrből még "kilóg" 15 százalék. Az még a vas és acél városáé. Dunaújváros polgármestere közel tízszer annyit kér a pakettért a Donbasstól, amennyit az fizetne érte. Viszont egy város várja a pénzt.
