Az ÁPV Rt. abban kétségtelenül nagyot fejlődött az idén, hogy a tőkepiaci tranzakciói eddig nem látott elemekkel gazdagodtak. Elég csak a Mol ez év februári eladására gondolni, amelyet egyöntetűen a "profi szervezés" jelzővel illetett a szakma, főként, hogy az előkészítés olyannyira jól sikerült, hogy semmi sem szivárgott ki. Akkor a "gyorsított könyvépítési eljárás"-sal bővült a hazai piaci szereplők szókincse, tegnap - a Richter-privatizáció során - a részvényre átcserélhető kötvénnyel. S a tranzakció ezúttal sem új keletű - lehetett ismét elmondani -, legalábbis Európában.
Kiszivárogtatásra most sem került sor, bár a vagyonkezelő kommunikációs politikája meglehetősen furcsa irányt vett, hiszen a tranzakcióval kapcsolatos legfrissebb részleteket kizárólag két nemzetközi hírügynökséggel tudatták. Ezt az apró szépséghibát leszámítva alighanem mindenki elégedett lehet az ügylettel, a vevő, az eladó, az izguló Richter-részvényesek s nem utolsósorban a gyógy-szeripari vállalat. Az állam még az idén hozzájut közel 580 millió euróhoz (mintegy 140 milliárd forinthoz), ami egyrészt meghaladja a korábban közölt várakozásokat (100 milliárd), másrészt a konstrukciónak köszönhetően az elkövetkező években várható osztalékból simán ki tudja fizetni a kötvények után járó éves kamatot.
A Richter független marad, a piaci szereplőknek pedig egy újabb bizonytalansági elemmel lett kevesebb: új, nagy mennyiségű gyógyszeripari papír nem kerül piacra, tehát az árfolyamra ez már nem jelent nyomást.
Az egyetlen kockázati elemet az jelentheti, ha öt év múlva a Richter árfolyama - ami jelenleg 23 ezer forint felett van - nem éri el a 34 800 ezer forintos szintet.
Ám öt év hosszú idő. Fél évtizede például a gyógyszeripari részvény 7500 forint körül mozgott.
Az elemzők többsége ráadásul optimistán látja a részvények jövőjét, évi 11-12 százalékról szól az éves hozamelvárásuk az elkövetkező esztendőkre. Ez pedig árfolyamnyereséggel kecsegtetheti a kötvényjegyzőket, akiknek amúgy a piacon elérhető, euróban denimonált magyar állampapírokénál szerényebb kamattal kellett beérniük.
A Richter-privatizáció elvileg tehát lezárult, öt év múlva pedig - a cég növekedési kilátásait ismerve - a gyakorlatban is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.