BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem csak úri huncutság

2004.09.23., csütörtök 00:00

Több év után először tegnaptól egy újabb magántársasággal bővült a Budapesti Értéktőzsde részvénykínálata. A FreeSoft bevezetése előtt ugyanis nem állami céget 2000-ben vezettek be utoljára sikeresen a BÉT-re, ez a Graphisoft volt. Igaz, a rá következő évben megpróbálkoztak a Skoglund részvényeinek tőzsdei kereskedésével is, ez azonban egyáltalán nem tartozik a sikertörténetek közé.

Ebből is látszik, hogy Magyarországon nincs túl sok vállalkozó, aki a tőkebevonásnak ezt a formáját választja, pedig szinte általános panasz a kis- és közepes vállalkozások részéről, hogy tőkehiánnyal küzdenek. Ráadásul a bankoktól sem könnyű forráshoz jutni, hiszen ehhez komoly fedezetet, lehetőleg ingatlantulajdont kell biztosítaniuk.

Természetesen a tőzsdére lépéssel kapcsolatban is lehet sok problémát felvetni. Először is, a részvények bevezetése jó esetben is több tízmillió forintos költséget emészt fel, és a tőzsdei jelenlét sem ingyenes, hiszen a fontosabb híreknél közzétételi kötelezettség terheli a társaságot. Ráadásul a társaságoknak sokkal pontosabb nyilvános tájékoztatást kell adniuk minimum félévente gazdálkodásukról is, s ez a nyugaton már megszokott követelmény nálunk még igencsak idegen a vállalati kultúrától.

A BÉT vezetői egyébként sok energiát fordítanak arra, hogy ösztönözzék a tőkebevonásnak ezt a Magyarországon ma még nem túl népszerű formáját. Ez azonban egyáltalán nem könnyű feladat, még a mostani szárnyaló részvényárfolyamok mellett sem. Jelenleg ugyanis a tulajdonosok többsége úri huncutságnak tartja a tőzsdét, és még a pénzügyi vezetők többsége sem látja az ebben rejlő lehetőséget.

Egy olyan cég számára viszont amelynek nincs elegendő vagyona - például informatikai vagy szolgáltatótársaságok - jó példa lehet a FreeSoft nyáron lezajlott nyilvános részvénykibocsátása és tőzsdei bevezetése. Az alig egymilliárd forintos jegyzett tőkéjű társaságnak ugyanis 700 millió forint friss tőkéhez sikerült jutnia azzal, hogy jövőre vonatkozó terveit elfogadtatta egy befektetői csoporttal. Ráadásul a kedvező tőzsdei fogadtatás tovább emelte a cég értékét, és ha ez így is marad, talán jó például szolgálhat mások számára is.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.