A kecske, a káposzta, meg a détévé

A tizenöt tanulmányt tartalmazó kötet két szerkesztője közül az egyik ausztrál, a másik amerikai, a kötet további szerzői többségükben azokból az európai országokból verbuválódtak, ahol a digitális földfelszíni televíziós műsorszórás - a továbbiakban az egyszerűség kedvéért DTT - vagy már üzemszerűen működik, vagy bevezetés alatt áll. Egyébként az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is már sokéves múltra tekint vissza a DTT, sőt az USA-ban továbbra is érvényes az a kilencvenes évek derekán hozott döntés, hogy a földfelszíni analóg televíziós műsorszórást a 2006. év végén befejezik.

Az analóg-digitális váltás a földfelszíni televíziós műsorterjesztésben világjelenség. Olyannyira, hogy például az Európai Unió tagországainak e-Europe 2005 akcióterv rendelkezése szerint a 2003. év végéig nyilatkozniuk kellett volna arról az, hogy mikor hagynak fel véglegesen az analóg földfelszíni televíziós műsorszórás technológiájának alkalmazásával (más kérdés, hogy ezt végül a tizenötök közül is csak kevesen tették meg mindmáig, nem beszélve az újonnan csatlakozott tízekről).

Az előbbiek ismeretében tehát távolról sem világrengető a hír, hogy a három magyar közszolgálati televízió adásait immár digitálisan kódolva is elkezdték sugározni a Kab-hegyen, illetve a budapesti Széchenyi-hegyen telepített adótornyokról a berendezések, s az ország lakosságának nagyjából egyharmadához már ebben a formában is eljut a közszolgálati televízió. Kis hír, de legalább rólunk szól, mondhatnám, ha ironizálni lenne kedvem, de nem teszem, mert ez az indulás még akkor is egyfajta szimbolikus mérföldkőnek tekinthető, ha ma még a digitális műsorjeleket mondhatni senki civil nem képes fogni. A dolog persze másutt is így kezdődött, s csak később jutottak el az egyes országokban az emberek odáig, hogy egy részük már érdemesnek tartotta vállalni a digitális műsorjelek vételéhez kapcsolódó költségeket (a nála már meglévő készülékhez csatolt jelátalakító set-top-box beszerzése, vagy új, a digitális műsorjeleket már fogni képes digitális tévé megvétele, szükség esetén antennabeszerzés vagy -csere).

A folyamat elindításához és sikeres végigviteléhez elengedhetetlen az állami szerepvállalás, ha másban nem is, de ebben talán közmegegyezés van az elemzők körében. A digitális műholdas és kábeles terjesztés, a szélessávú interneten megvalósuló video-tartalomszolgáltatások s az éppen üzemszerű kísérleti szakaszban lévő, a harmadik generációs mobiltelefóniát használó videoszolgáltatások viszont mennek maguktól előre, s így nem magától értetődő, hogy a mi pénzünket az állam a DTT bevezetésére költse. A vélemények megoszlanak, ráadásul aligha tetszeleghet bárki is a tökéletesen elfogulatlan szakértő szerepében, hisz a magunk szakmai credói, múltbeli és jelen kapcsolatai az iparági érintettekkel nyilván befolyásolják álláspontunkat. De a földi dolgok, mint tudjuk, már csak ilyenek.

A DTT-re való európai áttérés nemzetközi műszaki koordinációja ez évben elkezdődött, s várhatóan két év múlva befejeződik. Megítélésem szerint e technológia váltásfolyamatából kimaradnunk nagyobb kockázatot jelent, mint abban részt vennünk. Az áttéréssel az eddig a televíziós műsorszórásra lefoglalt frekvenciasáv egy része más célra szabadítható fel, ez az átállás nettó, pénzben is kifejezhető társadalmi nyeresége. Sokan persze nem értenek egyet ilyen megoldással, de olyan aligha létezik, amely minden egyes szereplő minden külön érdekének megfelel.

A közmondásban a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad, de ezt a valóságban még senki nem látta. A vezetéstudományok nyelvén a win-win (mindenki nyer) kimenetel csak akkor állhat elő, ha az érintettek ezt nagyvonalúan értelmezik. Az első lépés kényszere nálunk itt és most a politikusoké, akik - túltéve magukat a kétharmados törvénykezés nehézségein - végre elszánhatnák magukat a médiatörvény olyan módosítására, amely egyáltalán lehetővé tenné az érdemi szakmai párbeszédet.