Az adórendszer korszerűsítésére irányuló javaslatait tekinti a legfontosabbaknak az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham). A kamara új elnöke szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a közigazgatás reformjára is. Némethy László tudatta: hamarosan elkészítik a közszféra korszerűsítésére, illetve a corporate governance-re vonatkozó rövid állásfoglalásaikat. Az AmCham javaslatai vállalt missziójából fakadnak, ezeket a magyar gazdaság versenyképességének fokozása céljával fogalmazzák meg. Nem várják el, hogy minden javaslatukat rögvest elfogadják, ám úgy érzik, a kormány érdeklődik véleményük iránt - magyarázta az új elnök.
Némethy László hosszú utat tett meg, amíg az AmCham elnökévé választották. Kanadában született, miután szülei az 1956-os forradalmat követően távoztak Magyarországról. Tizenhárom év alatt tizenhárom iskolába járt, négy kontinensen, olyan országokban, mint India, Ausztrália, Svájc. Négy diplomáját Kanadában szerezte: közgazdaságtant, jogot, MBA-t végzett, s ehhez jött egy masters fokozat politológiából. A jogi pályán startolt, de hamar a Scotia McLeod befektetési banknál kötött ki. 1992-ben érkezett Magyarországra. Mármint dolgozni, hisz 1965-től évente hazalátogatott édesanyjával. Itthoni pályafutása az Állami Vagyonügynökség tranzakciós csoportjának vezetésével kezdődött, ám 1993-ben egy időre elbúcsúzott: négy és fél évre a Világbank vezető munkatársa lett. "Papíron" Washingtonban dolgozott, de alig volt az Egyesült Államok fővárosában: 23 kormánynak adott tanácsokat a magánszektor fejlesztésével kapcsolatban. A Vivendi Telecom élére tért haza. Saját cégét, az Euro-Phoenix Kft.-t 2000-ben alapította: a tanácsadás maradt, csak nem kormányok, hanem kisebb és nagyobb, sőt multinacionális cégek irányítói figyelnek a szavára. No meg újabban nyilván a magyar politika is, hiszen az AmCham jelentős gazdasági szereplők véleményét közvetíti.
Némethy László számára igen érdekes volt a "külsős" szemével követni a rendszerváskori nagy átalakulást. Szerinte Magyarország hallatlanul sikeres volt a 90-es években. A jelenlegi helyzetről a félig teli, avagy félig üres pohár jut eszébe, azzal, hogy a növekedésünket sok helyütt megirigyelnék. Mégis, ha záros határidőn belül fel akarunk zárkózni Nyugat-Európához, a mostaninál jobb teljesítményre lesz szükség. A térséget jól ismerő szakemberként az a véleménye, hogy Magyarország már nem olcsó, de még nem elég modern. Ezért az egyediségre kell koncentrálni: a turizmus, a logisztika és a kutatás-fejlesztés segíthet a befektetők ide csábításában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.