A kereskedelmi osztály vezetése mellett stratégiai területen is helyt kell állnia a Juventus Rádió nemrégiben előléptetett fiatal menedzserének. Márkus Gábor egyik fő feladata a Juventus Média piaci stabilitásának megőrzése és további erősítése lesz.
A gyermekéveit Sopronban töltő szakember véletlenül ismerekedett meg a rádiózással, a középiskolában még távközléstechnikát tanult, a Közgázon azonban már elválaszthatatlan kapcsolatba került a zenével, miután társaival privát rádiózásba kezdett és számtalan rendezvényt szervezett: előbb csak az egyetemen, később roadshow jelleggel már gólyatáborokban, a magyar tengernél vagy éppen a dunai hajókon.
Váratlanul, az egyetemi évek alatt érte a Danubius Rádió felkérése, ahol a felkínált traffic menedzseri állás, mint mondja, komoly leckét jelentett. A rádiózás mellett folytatta tanulmányait, közben beiktatott egy finnországi ösztöndíjat is. Később értékesítési menedzserként tevékenykedett a ma már konkurens adónál.
2001-ben, távozó felettese invitálására, ő is váltott: bekapcsolódott az értékesítési hálózat kiépítésébe kezdő Juventus Rádió munkájába. Nem titkolja: az új közeg jó hatással volt rá. Ráadásul a Juventus a hálózatosodás terén úttörőmunkát vállalt, és azóta is piacvezetőnek számít. A hálózatok kiterjesztésével sikerült az országos rádiókkal szemben is versenyképessé válnia.
Mostani kinevezését megelőzte a rádió tulajdonosváltása - bár azzal, mint mondja, nincs összefüggésben. A Metromedia International Group júliusban adott túl az európai rádiós érdekeltségein. Az új befektető, az ír Communicorp Group 14,25 millió dollárt fizetett, az ügylet után pedig további növekedést tűzött célul az adónak.
Márkus Gábor szerint az országos kereskedelmi rádiókkal való versenyképesség további növeléséhez jó alapot jelenthet a Juventus és a Sztár FM rádiók közötti szinergiák kihasználása és a nosztalgiarádió esetleges hálózatosodása. Jelenleg a Juventus Média értékesíti a Sztár FM médiafelületeit. Úgy véli, a Sztár FM-mel hiánypótló termék jelent meg, amely nagyon jól kiegészíti a Juventus hallgatói bázisát egy idősebb célcsoporttal. A hosszú távra tervező tulajdonosok sokat várnak a Juventus Médiához tartozó Uno.hu internetes portáltól is. A vezető úgy látja, az új tulajdonos számára a megvásárolt rádiós csomagban a Juventus zászlóshajó, ezért nem tartja kizártnak a piac átrendeződését sem, mondván, nagyon komoly tőke áll a rádió mögött.
Minimális mértékben néz tévét, de rádióhallgatás nélkül nem tud meglenni, már csak azért sem, mert a konkurenciát figyelni kell. Szabad idejében szívesen sportol: focizik és hegyet mászik. Egyelőre család nélkül, barátnőjével tölti élete nagy részét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.