BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az afgán kísérlet

2004.10.11., hétfő 00:00

Még hetekig eltarthat, amíg Afganisztánban nyilvánosságra hozzák a szombaton megrendezett elnökválasztás hivatalos végeredményét, de aligha téved nagyot, aki arra tippel, hogy a győztes az eddigi ideiglenes államfő, Hamid Karzai lesz. Egyrészt ő a legismertebb a vele együtt összesen 18 jelölt közül, másrészt a védhatalmaknak az ő személye a siker garanciája, harmadrészt a választási megfigyelők egyetértenek abban, hogy a szavazás alapvetően tisztességes volt. Vagyis nincs alapja 15 elnökjelölt azon fenyegetőzésének, hogy a visszaélések miatt a procedúra megismétlését követelik.

A mintegy 25 milliós országban ENSZ-adatok szerint tízmillióan iratkoztak fel a választási névjegyzékbe, 41 százalékuk nő. Nemcsak ez számít jelentős eredménynek, hanem az is, hogy az összesen 22 ezer szavazókörben - tehát az ország nagy területein - komolyabb incidens nélkül zajlott le a szavazás, melynek rendjét (biztos, ami biztos) a 25 ezer helyi rendőrön és katonán kívül 18 ezer amerikai és kilencezer más NATO-katona is felügyelte.

A pár éve még az al-Kaidának otthont adó Afganisztán pillanatnyilag a nemzetépítés és a demokráciaexport kísérletének terepe, aminek tapasztalatait majd érvényesíteni lehet (ha lehet) Irakban és más, nyugatosodásra ítélt iszlám országban. Ha addigra meg nem változik a társadalmi rend átültethetőségéről vallott amerikai felfogás. A mostani választásnak ez esetben is példaértéke van, mert láthatólag őrzi az arra érdemesnek tartott iszlám hagyományt, és arra hívja fel a figyelmet, hogy még zaklatott körülmények között is van értelme megpróbálni a politikai átalakulást, mert a fegyverhez kapkodó felek is át tudnak szokni a tárgyalásokra. (SzH)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.