Hát ezt is megértük: az Európai Parlament legyőzte a tagállami kormányokat. Barroso kijelölt bizottsági elnök haladékot kért és kapott csapata bizalmi szavazására Strasbourgban, mert belátta: ha tegnap az eredeti menetrendnek megfelelően megejtik a voksolást, elbukott volna.
A Fidesz-képviselők így megúszták azt a kínos mozzanatot, amikor közvetve Kovács László kinevezését kellett volna jóváhagyniuk. A magyar szocialista EP-honatyáknak sem kell magyarázkodniuk, hogy Gyurcsány Ferenc kérésére fittyet hányva leszavazzák a Kovácsot is soraiban tudó bizottságot. Bizarr helyzet lett volna.
De mennyi más bizarr esemény változtatta meg a helyzetet néhány hét alatt! Egy-másfél hónapja a legtöbb megfigyelő fogadni mert volna, hogy az euróhonatyák a végén úgyis megszavazzák az új bizottságot. E sorok írója is csupán parlamenti erődemonstrációnak minősítette a Barroso-csapat egyes tagjaival szembeni növekvő ellenállást. Az is volt. De a portugál exkormányfő és főleg Buttiglione igazságügyibiztos-jelölt annyi hibát követett el előtte és azóta, ami a többség felháborodásává formálta a kevesek morgását.
Persze izgalmas, mit lép ebben a helyzetben Barroso: kér-e új jelölteket, vagy csak újraosztja a portfóliókat. Utóbbi néhány napja még elég lett volna, most talán már nem. Budapest azonban egyelőre nincs döntési helyzetben: csak akkor kell elgondolkodnia, hogy továbbra is Kovácsot jelöli, vagy esetleg mégis megtartja Balázs Pétert, ha Barroso az előbbit választja.
A bizottsági elnökökre már fél évtizede rájár a rúd. Jacques Delors 1985-95 között még közmegelégedésre töltötte be a posztot, de utódjának, Jacques Santernek 1999-ben már le kellett mondania munkatársainak pénzügyi szabálytalanságai miatt. Romano Prodi szinte egész ötéves elnöki ténykedése alatt kritikák össztüzében állt.
Az EP győzelmével újabb fontos területen vált hasonlóvá a nemzeti parlamentekhez: a gyakorlatban is kivívta az eddig csupán elvinek tűnő jogot a kormány (értsd: a bizottság) kinevezésére. Bizottságot buktatni is tud, ez 1999 óta evidens.
A jövőben a bizottság is még jobban átpolitizálódik a tegnapi fejlemények hatására, egyre inkább hasonlatos lesz a tagállami kormányokhoz. A tegnapi döntéssel az EU nagyot lépett a föderalizáció felé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.