BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kreatív deficitcsökkentés

2004.10.19., kedd 00:00

Magyarországon 4,5 százalékos lesz az államháztartás várt hiánya az idén, vagyis jó irányban túlteljesül az év eleji, 4,6 százalékos prognózis. A Pénzügyminisztérium nem kis meglepetésre bevételként számolja ezentúl a nyugdíjpénztári befizetéseket, mondván, hogy a pénztárak zömmel államkötvényben fekvő vagyona nem generál fogyasztást. A trükkös művelet egy csapásra mintegy nyolctized ponttal csökkenti a GDP-arányos államháztartási hiányt.

Pedig az unió statisztikai hivatala tavasszal egyértelműen állást foglalt: ha nincs állami garancia a nyugdíjpénztárak mögött, a pénztári befizetés nem állami bevétel. A döntés valóságos sokkot okozott Lengyelországban, ahol eddig is a nálunk most bevezetendő módszer szerint számoltak: az államháztartás "EU-konform" hiánya egyből 1,6 százalékponttal magasabb lenne az idén, és elérné a 7,2 százalékot. A PM tavasszal sztoikus nyugalommal vette tudomásul az Eurostat döntését, mondván, hogy mi eddig is az érvényes uniós elvek szerint számoltuk a deficitet. A lengyelek meg a svédek 2007-ig kaptak haladékot az átállásra.

Nem (csak) statisztikai játékról van itt szó. A tét az euróérettség: az alacsonyabb deficit közelít az euró átvételéhez, a magasabb távolít a háromszázalékos deficitküszöbtől.

Most persze lehetne élcelődni, mondván, hogy a PM legalább az íróasztalon le akarja szorítani a hiányt, ha már a valóságban nem sikerült neki. Azt is lehetne feszegetni, vajon becsaphatók-e a befektetők vagy bárki más a statisztikai változtatással.

A dolog azért nem olyan egyszerű. Egyrészt a magyarok vagy a lengyelek érvelésében is van némi igazság. Ettől persze még az Eurostat sziklaszilárdan kitarthat eddigi álláspontja mellett. Csakhogy több országban, amelyek deficitekkel küszködnek, most reformálgatják a nyugdíjrendszert. Nekik sem közömbös, hogyan könyvelik a magánkasszák bevételét. Ezt nyilván az Eurostattal is tudatják, sőt meglehet, elég erősek is lesznek ahhoz, hogy más számítási módot kényszerítsenek ki.

Más kérdés, hogy a PM-ben jobban teszik, ha nem isznak előre a medve bőrére. Ellenkező esetben talán még 2010-ben is csak azt számítgathatnánk, mikor leszünk euróérettek.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.