Tennivalók a globális fellendülésre alapozva

Mit jelentenek az ellentétek a jövőre nézve? A válasz nagymértékben függ attól, hogy az egyes országok és nemzetek közössége miként válaszol a kritikus kihívásokra: miként lehet a globális egyensúlyhiányt makrogazdasági lépésekkel és régóta esedékes reformokkal kezelni, miként lehet az elöregedő lakosságot ellátni, hogyan kell védelmet teremteni a gazdasági és pénzügyi válságok ellen, és miként lehet teljesíteni a szegénység visszaszorításának súlyos parancsát.

A legutóbbi, a Bretton Woods-i tanácskozás hatvanadik évfordulóján tartott IMF- és a Világbank- közgyűlésen a valutaalap vezérigazgatójaként az éberség és a cselekvés üzenetét közvetítettem. A közlendőm lényege abban állt, hogy a nemzetek közösségének ki kell használnia a mostani fellendülést a pénzügyi és gazdasági stabilitás megteremtésére, a korlátozott kilátásokkal bíró országok megsegítésére.

A kormányok számára az erős gazdasági növekedés időszakai teszik lehetővé, hogy a jövőbeni visszaesések esélyét csökkentsék, illetve védelmet teremtsenek ellene. Az ilyen alkalmakat azonban túl könnyű elszalasztani, jóllehet a globalizált pénzügyi piacok korában, amikor az egyes államok nehezen tudnak lépést tartani a határokon keresztül áramló tőke mozgásával, nincs helye a kényelmességnek. A 90-es évek tanulságainak egyike éppen az, hogy a sebezhetőséget még a válság kitörése előtt kezelni kell.

A 2004-ben tapasztalt gyors gazdasági növekedés azt mutatja, hogy a 90-es években a válságokkal szembeni védelem fejlesztésére fordított erőfeszítések kifizetődnek. A mai prioritások egyike az, hogy vissza kell fogni a globális fizetési egyensúlyi hiányokat. Az Egyesült Államok kormányának középtávon csökkentenie kell a költségvetési hiányt, Európa és Japán pedig a szerkezeti reformok felgyorsításával fokozhatja a növekedést. Kína és több más ázsiai ország a rugalmas árfolyamrendszer megteremtésével és a pénzügyi szektor ezt kiegészítő reformjaival adhat kedvező impulzusokat a belső és a globális gazdaságnak. A feltörekvő piacok körébe sorolt államok az utóbbi időben jelentős haladást értek el a pénzügyi reformok körében, itt a lendület fenntartása az elsődleges, hogy védekezni tudjanak a sokkhatásokkal szemben.

Vannak további kihívások is, amelyek közül a korábban középtávon kezelendők között számon tartottak hirtelen sürgőssé váltak. A lakosság elöregedése miatt sok országban feszültség támadt a költségvetésben és a társadalombiztosítási rendszerben. A probléma kezelése halaszthatatlanná vált Észak-Amerikában, az euróövezet országaiban és Japánban. Nem fog azonban sokáig tartani, amíg a probléma a fejlődő országokban is jelentkezni fog, ráadásul ott majd nem áll rendelkezésre a jólét mint "védőréteg".

Aztán itt van az energiaügy. A magas olajárak felszínre hozták a régi sebezhetőséget, a kormányoknak emiatt át kell alakítaniuk energiapolitikájukat, ennek részeként növelni kell a kitermelő- és a feldolgozókapacitásokat, diverzifikálniuk kell az energiaforrásokat, új lendületet kell adniuk a takarékosságnak.

A szegénység szintén veszélyezteti a gazdasági stabilitást. Az utóbbi időben elért haladás ellenére a világ lakosságának 20 százaléka még mindig napi egy dollárnál kevesebből kénytelen megélni, miközben az AIDS és más fertőző betegségek pusztítanak. Emiatt sok olyan fejlődő ország van, ahol nem fog teljesülni az ezredfordulón meghirdetett program, mely szerint a szegénységet 2015-ig meg kell felezni. A cél elérésére a 2002-ben, Monterreyben tartott konferencián a résztvevők elhatározták, hogy a fejlődő országoknak egészséges gazdaságpolitikát kell folytatniuk, amit a helyes kormányzás normáinak alkalmazásának kell kísérni. A program sikeréhez a fejlett államoknak a segélyek fokozásával, illetve a kereskedelmi akadályok csökkentésével kellett volna hozzájárulniuk. A sikert az IMF és a Világbank a források rendelkezésre bocsátásával, illetve a makrogazdasági stabilizáció előmozdításával segítette volna.

Bizonyos haladást sikerült elérni, a nemzetközi támogatás azonban elmarad az ígért szinttől. A fejlődő államok felzárkózásának meggyorsítását célzó dohai világkereskedelmi körtárgyalási forduló sikeréhez ugyanakkor további komoly politikai kötelezettségvállalásra lenne szükség. A globális gazdaságnak a politikai és a gazdasági sokkhatásokkal szembeni ellenálló képessége igazolja a reformfolyamat központi szerepét, az adott úton való továbbhaladás szükségességét. A kormányoknak és az IMF-hez hasonló intézményeknek ezt kell fejben tartaniuk, hogy biztosítani lehessen a világ összes népének javára a tartós gazdasági fellendülést.