Elkészült az új csődtörvény koncepciója. Ideje is, hisz a mostani, újabban sokat kritizált, 1992-es rendszer sajátos gazdasági, politikai körülmények közt, rohamtempóban készült.
Az elsődleges cél akkor a gazdaságosan ténykedő vállalatok működését is ellehetetlenítő körbetartozás felszámolása volt. Az igencsak szigorúra sikeredett jogszabály így az első években hatalmas csődhullámot eredményezett. Ezt tulajdonképpen a jogszabályalkotók nem is bánták: akkoriban a cégek többsége állami tulajdonban volt, így a csődöket követő felszámolások a termelőeszközök privatizációjának egyfajta speciális módját is jelentették.
A gazdaság azóta sokat változott, s az eljárásban ma már kevesen bíznak: a Corvinus Egyetem tavaszi felmérése szerint a cégvezetők hosszadalmasnak és céltalannak látják a csőd kezdeményezését. Ráadásul ha nem sikerül megegyezni a hitelezőkkel, csak a gyakran két-három évvel később kezdődő felszámolás az egyetlen remény.
A helyzet tarthatatlanságát jól jellemzi, hogy a felszámolási eljárást - mivel abban már nem lehetett vitatni egy-egy követelést - a hitelezők pénzbehajtási módszer gyanánt, mintegy zsarolásként alkalmazzák. Jól mutatja ezt, hogy a megkezdett felszámolások mintegy 50 százalékában évek óta még csak a fizetésképtelenség sem állapítható meg.
Persze az adósokat sem kell félteni: egyes adatok szerint világelsők vagyunk az eljárás alá vont cégek vezetőit érő, dokumentumok elveszését eredményező betörésekben, gépkocsifeltörésekben, lopásokban, tűzesetekben. Nem csoda, hogy a követeléseknek végül még egy százaléka sem szokott megtérülni.
Itt van hát az ideje a váltásnak. Az új rendszerben a cégvezetők saját vagyonukkal is felelnek az elszámolásig esetleg köddé váló vagyonelemekért, s felelősségre vonhatók lesznek a csődeljárás idejében való kezdeményezésének elmulasztásáért is. A folyamat gyorsabb lesz, így a manapság mind nagyobb értéket jelentő, gyorsan avuló szellemi javak sem értéktelenednek teljesen el, a döntési jog a hitelezők kezébe kerül, s végre lesz mód nemcsak az eszközök, de - igazodva a üzleti élet igényeihez - a működő s ezért értékesebb cég egybeni eladására is. Okkal reménykedhetünk hát a javulásban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.