Szombaton dolgozni? Sokan azt hitték, ezt már elfelejthetjük, akár csak a pénzbedobós telefonfülkéket, a kétütemű autókat vagy a pótkávét. A fejlődés túllépett ezeken - úgy tűnt, joggal. Hiszen tavalyelőtt utolsó európai államként Lengyelországban is munkaszüneti nappá vált minden szombat (Magyarországon már a nyolcvanas évek elején), néhány éve Franciaországban már 35 órás munkahetet vezettek be, s immár azokról a németekről is közismert, hogy ők dolgoznak az egyik legkevesebbet Európában, akik az ötvenes években még éppen szorgalmukkal, hosszú munkaidejükkel (és magas termelékenységükkel) alapozták meg az akkori német gazdasági csodát.
Most viszont éppen Németországban vetődött fel komolyan a szombat újbóli munkanappá nyilvánításának lehetősége. Nem véletlenül: a rendkívül rövid munkaidő és az igen magas közterhek miatt egyre több német cég fontolgatja termelésének külföldre telepítését. A globalizáció, az élesedő verseny és a csökkenő szállítási költségek mellett ez ésszerű megoldás a vállalatvezetők részéről, s a Siemens vagy a DaimlerChrysler példája azt mutatja, hogy az alkalmazottak hajlandók elfogadni a hosszabb munkaidőt többletfizetés nélkül is, ha csupán a gyárbezárást választhatják alternatívaként.
Franciaország ugyan tett egy halvány kísérletet, hogy az ipari termelés tömeges áttelepülését az EU-s adóharmonizáció eszközeivel próbálja meggátolni, de Sarkozy pénzügyminiszter felvetése tömeges elutasításba ütközött. Jobb is. Ha az új tagok által támasztott verseny fel tudja rázni az EU gazdaságát a tespedtségből, azzal hosszú távon mindenki jól jár. Vannak közgazdászok, akik szerint épp az adóverseny adja az egyik fő értelmét az EU-bővítésnek is. Az adóversenyre a több munka lehet a válasz a régi tagországokban. A németországi munkaidő meghosszabbítása azt az egészséges versenyt erősítheti, amelynek révén nő a GDP, több lesz az elosztható jövedelem.
Magyarországnak persze nem kell attól tartania, hogy a "dolgozós" szombat példája ragadós lesz, hiszen a munkaerő költsége még így is jóval alacsonyabb. De az lehet, hogy a hosszabb nyugati munkaidő miatt kevesebb befektető érkezik majd. Talán jobban meg kell majd küzdeni értük. A verseny ezt is jelenti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.