BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Büntetni lehetne a kartellező vezetőket

Részünkről nem időszakos kampány a kartellekkel szembeni erőteljes fellépés, hanem folyamatos munka - mondta lapunknak adott interjújában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb hat évre kinevezett elnöke. Nagy Zoltán szerint a versenytörvény módosítása során a kartellező cégvezetők büntetőjogi felelősségét is megfontolják.
2004.11.09., kedd 00:00

Azon a napon, amikor újabb hat évre kinevezték, Gyurcsány Ferenc ellátogatott a hivatalba. Nem szokványos dolog. Különösen nem az, hogy a miniszterelnök a GVH függetlenségét hangsúlyozza, annak megőrzésére buzdít. Hogyan működik ez a függetlenség?

Úgy gondolom, jól. Erre a versenytörvény ad jogi alapot. Rögzíti, hogy a hivatal a kormánytól független, ami a gyakorlatban érvényesül is. De nem feledhető, hogy erős szakmai, pénzügyi, társadalmi kontroll alatt tevékenykedünk. Döntéseinket felülbírálják a bíróságok, ellenőriz bennünket az Állami Számvevőszék, beszámolási kötelezettséggel tartozunk a parlamentnek, nemzetközi szervezeteknek. Fő célunk a gazdasági hatékonyság növelése, a fogyasztói jólét emelése, ami egybeesik a kormány gazdaságpolitikai céljaival. Konfliktusok persze adódnak a kormányzattal, ez benne van a mindennapi munkában. A miniszterelnök úr azonban látja: ahhoz, hogy teljesítsük céljainkat, nem lehetünk úgymond rángathatók a kormányzat részéről. És ez nekem azért is nagyon jó, mert ha ilyen ötlet felmerül, akkor ezentúl még könynyebben el tudom hárítani.

Volt része "rángatásban" az elmúlt hat év alatt?

Kísérletben igen. Mert nemcsak a cégvezetők, a kormányzatiak is elég innovatívak, ha lobbizni kényszerülnek. Tagadhatatlanul próbálkoznak esetenként ezzel is, azzal is, hogy az általuk képviselt érdekeknek megfelelő, "jobb" belátásra bírják a hivatalt. De megvan a hivatal védőrendszere, ellen tudunk állni. Azt tapasztalom egyébként, hogy barátságban, békésen is meg lehet értetni mindenkivel, hogy hiába a megkörnyékezés, vagy erőfitogtatás, a GVH nem enged, nem is engedhet.

Az utóbbi időszakban tárgyalt súlyos kartellügyek, szigorú bírságok igencsak növelték a hivatal respektjét. A kartelltagokat azonban nem ösztönzi a fenyegető bírság elengedése sem, hiszen nem adják föl magukat, üzleti partnereiket. Vagyis a GVH úgynevezett engedékenységi politikája nem hozott sikert. Miért?

Valószínű, hogy a hazai cégeknek még több kemény kartelldöntés kell ahhoz, hogy belássák, érdemes belemenni egy önfeladó stratégiába. Úgy tűnik, hogy nem volt elég az eddigi példa. Mintha bizonytalanok lennének az ügyvédek is, hogy valóban hasznos lehet-e a cégnek, ha él a lehetőséggel. Nincs még bírói precedens sem az ilyen ügyek megítélésére. Viszonylag szűk a hazai piac, ahol szorosabban kötődnek egymáshoz a cégek, érdekek, és az érintettek úgy vélik, ha feladják a titkos megállapodást, esetleg a későbbiekben nem találnak üzleti partnerre. Abban bízom, hogy ezen oldani fog előbb-utóbb az uniós piac.

Nem szigorítanak tehát az engedékenységi politikán?

Nem. Hiszen van engedékenység alapján föltárt ügyünk is, ami arra inspirálhat más jogsértőket, hogy lépjenek ki a kartellből. Erre indíthatnak majd a legutóbbi kartellügyekben hozandó bírósági döntések is, mert bár sok ponton támadják határozatainkat, remélem, álljuk a sarat. Annyi bizonyos: a GVH részéről nem időszakos kampány a kartellekkel szembeni erőteljesebb fellépés, hanem folyamatos munka. Ezt látva pedig a titkos megállapodások résztvevői talán rádöbbennek, hogy a bírságnál mégiscsak kifizetődőbb a föladást választani. Persze az a legtisztább megoldás, ha a cégek versenyeznek, nem pedig kartelleznek.

Egy-két hónapja a fogyasztói ügyekben - mint legutóbb a Egis esetében - is a korábbinál határozottabban, keményebben jár el a hivatal.

A fogyasztói ügyek sok embert érintenek, és komoly a piaczavaró hatásuk. A jogsértések visszaszorítása tehát fontos feladat ezen a területen is, de korábban sem volt kevésbé az. Négy-öt éve - kétségtelen uniós elvárásra is - erősíteni kezdtük az antitröszteljárásokat. Mint az erőfölényes és kartellügyeink mutatják, ebben az építkezési folyamatban már komoly eredményekre jutottunk. Így mostantól jobban összpontosíthatunk a fogyasztói ügyekre. Önálló szervezeti egységet hoztunk létre, más módszereket alkalmazunk és a bírságolási gyakorlatunkra - a kartellügyekhez hasonlóan - közleményt dolgozunk ki.

A miniszterelnöki látogatáskor elhangzott, hogy nagyobb figyelmet kaphatna a hivatal versenypártoló tevékenysége.

A versenypártolásban, azaz a kormányzati döntések versenypolitikai megalapozásában, valójában kapacitáskorlátaink vannak. Sokkal több munkában vennénk részt, ha tehetnénk, illetve ha egyértelműbb lenne a fogadókészség. Gyakran tapasztaljuk, hogy fölösleges gáncsoskodásnak tűnik munkánk az illetékes kormányzati tisztviselőknek, merthogy úgymond "kívülről okoskodunk", amikor versenypolitikai szempontokat érvényesítenénk. Kétségtelen, a kormányzat és a parlament előtt nem mindig találnak meghallgatásra javaslataink. A kábeltévés ügyek kapcsán például hiába ajánlottuk többször is egy sajátos szabályozás kidolgozását. Vagy amikor felmerült, hogy a lakáshitelezési eljárásokban magasak a közjegyzői díjak, hiába volt javaslatunk arra, miként lehetne olcsóbbá tenni a hitelezést. A villamosenergia-piac nyitásakor kissé szabadabb rendszert szerettünk volna kialakíttatni. Nem sikerült. A piacnyitás sem volt sikeres, most ennek okára ágazati vizsgálatban keresünk választ. A gyógyszerárképzési, -forgalmazási javaslatunkat viszont elfogadták, de sajnos leállt az egészségügyi reform. Remélem, majd folytatódik, mert a témán - miként az el nem fogadott javaslatok többségén is - tovább dolgozunk.

Módosítják a versenytörvényt. Milyen változásokat terveznek?

Még csak elgondolásokról szólhatok, hiszen a tervezet legkorábban csak tavasszal kerülhet a parlament elé. Szeretnénk a fúziós eljárásainkat meggyorsítani, illetve még érthetőbbé tenni a cégek számára, hogy milyen ügyek tartoznak a gyorsan elintézhetők közé, és melyek igényelnek hoszszabb eljárást. Fontolgatjuk a kartellező cégvezetők büntetőjogi felelősségre vonásának lehetőségét, ami nem egyszerűen új szakaszt jelentene a versenytörvényben, illetve pusztán egy új tényállást a Btk.-ban. Ennél sokkal öszszetettebb a probléma. Nagy kérdés, hogyan hangolható össze a verseny- és a büntetőjogi felelősségre vonás, a verseny- és a nyomozó hatóság munkája, hiszen eltérő az eljárás, más bizonyítási rend érvényesül. Arra is figyelemmel kell lenni, hogy a versenyjogi engedékenységi politika csak akkor fog működni, ha nemcsak a cég mentesülhet a versenyjogi bírság alól, hanem - a bírósági szakban - a cég vezetője is a büntetés alól. Sok tehát a meggondolnivaló. Azokban az európai országokban, például Angliában, ahol bevezették ezt a megoldást, döcög a végrehajtás, emiatt nem igazán érnek célt vele. Úgy vélem, csakis akkor hozhatunk létre egy ilyen szabályozást, ha el tudjuk kerülni a végrehajtás buktatóit.

Lehet-e majd közvetlenül bírósághoz fordulni versenyügyekben?

Elképzelhető. A versenyhivatal közérdekű bejelentésekkel foglalkozik. De számos egyéb versenyjogi sérelem miatt is hozzánk fordulnak az emberek. Bejelentéseiket meg kell szűrnünk sok esetben, mivel nincs más megoldás - a közérdeket "lágyan értelmezve" - foglalkozunk is a panasszal. Erre figyelemmel nekünk is, a panaszosnak is az lenne jó, hogy akinek a bejelentése nem fér bele a mi közérdek-értelmezésünkbe, elmehessen a bíróságra, ahol a versenytörvény alapján végigvinnék az ügyét. Nekünk biztonságot és könynyítést jelentene, hiszen saját prioritásainkat erősebben érvényesítve, jobban kimunkált stratégia alapján valóban a piac problémás szegmenseire irányulva dolgozhatnánk. Viszont növekednének a bírósági terhek. Több lenne az ügy, és a bírónak egy újfajta jogágat kellene alkalmaznia.

Emelik-e a kiszabható - az előző évi hazai forgalom 10 százalékáig terjedő - bírságot?

Nem tervezzük. Ellenben remélem, hogy a bírósági gyakorlat is elfogadja a közleményeink alapján kiszabott bírságainkat.

Május óta az uniós versenyhatósági szervezetben, a közösségi ügyekben is helyt kell állniuk. A csatlakozás előtt voltak aggályaik, egyebek közt a leendő feladatokat és a munkamegosztást illetően. Milyen tapasztalatokat hozott az eltelt fél év?

Bizonyos területeken már megtaláltuk a helyünket. Így az uniós hálózaton belül működő - a tagállami versenyhatóságok és a főigazgatóság szakembereiből álló - munkacsoportokban, ahol a közös munkából folyó jogértelmezési, joggyakorlati kérdéseket kell megoldani. Az egyikben például azon dolgoznak, hogyan hangolják össze a tagállamok kartellekkel kapcsolatos engedékenységi programjait, miképpen kezeljék a bejelentőket, a bejelentéseket. A GVH természetesen részt vesz ebben a munkában is, hiszen vannak kartellügyei, van engedékenységi politikája, vannak tapasztalatai.

Közös versenyügyek?

Azoknak még a kezdetén vagyunk. Figyeljük az ügyeket a versenyhatóságokat és a főigazgatóságot összekötő információs hálózaton. Rengeteg az olyan ügy, amely még a csatlakozásunk előtt indult. Ezekről mindössze tájékozódunk, és nyomon követjük alakulásukat. A május óta indult új ügyek között viszont akad már nem egy bennünket is érintő eset. Ezért bejelentkeztünk az eljáró versenyhatóságoknál, jeleztük, hogy információt kérnénk, közreműködnénk az eljárásokban. Némelyek talán kevésnek találják ezt, nagyobb aktivitást várnak tőlünk. Idővel bizonyára így lesz, de úgy gondolom, helyesebb, ha ma még erősen szelektálunk az ügyek között, és csakis akkor kapcsolódunk be egyikbe-másikba, ha biztosak vagyunk abban, hogy hozzá tudunk járulni végigvitelükhöz. Hasonlóan fontos szempont, hogy legyen kapacitásunk az eljárásra. Azt hiszem, még legalább bő egy esztendőbe telik, hogy a kívánatos biztonsággal válasszuk ki az ügyeket, és mérjük fel erőinket. A közösségi ügyekbe való bekapcsolódás, azok esetleges átvétele mellett természetesen itthon is indíthatunk eljárásokat az uniós jog alapján. Nos, erre is van már példa.

Hallhatnánk ezekről az esetekről?

Kartellezés, erőfölénnyel való visszaélés. A vizsgálatok legkorábban tavasszal juthatnak olyan stádiumba, amikor bővebbet mondhatok róluk.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.