BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivívná a piac figyelmét

Komoly változásokra készül Márton Péter, a Zalakerámia Rt. új elnök-vezérigazgatója. A gazdálkodás hatékonyságának növelésén túl az a célja az, hogy a piaci részesedéséből folyamatosan vesztő céget ismét a hazai csempeforgalmazás középpontjába állítsa, kihasználva az új tulajdonos értékesítési hálózatából nyerhető előnyöket.
2004.11.02., kedd 00:00

Márton Péter korábban az építőiparban tevékenykedő Peri Kft., majd az Eternit Kft. vezetésében vállalt fő szerepet. Pályája a kezdetekben nem egyértelműen a gazdálkodás irányába mutatott: a fiatalkori évek sokkal inkább válogatott sportolói létre készítették fel őt, vívóként a juniorválogatott tagja is volt. A sportot szülőhelyén, Békéscsabán űzte, innen költözött fel az érettségit követően a fővárosba, ahol az MTK versenyzője lett. A későbbiekben - jóllehet a vívásra élethivatásként tekintett - szülei unszolására gépészmérnöknek, majd saját meggyőződésből már közgazdásznak jelentkezett a Miskolci Egyetem gazdálkodástudományi karára. Utóbbit bár a sport miatt levelező tagozaton tervezte, tanárai hatására végül nappali tagozaton végezte el 1995-ben. Ezt követően immáron későbbi feleségével költözött vissza Budapestre, és került a Peri Kft.-hez. A cégnél 1999-ig dolgozott gazdasági vezetőként, beletanult az építőiparba, a különösen jó csapatnak köszönhetően pedig egészen 1,5 milliárd forintos éves forgalomig röpítették a céget. A vívásra ma már csak hobbiszinten, heti egyszeri alkalommal maradt ideje.

A váltás négy év múltán érkezett el: a komoly kihívásnak mutatkozó Eternit Kft.-re esett választása, ahol ügyvezetőként helyezkedett el. Első önálló évében, 2000-ben a társaságot 1993 óta először sikerült nyereséges pályára állítani. Egy évvel később cégen belüli stratégiai nézetkülönbségek miatt döntött ismét a váltás mellett, és került az osztrák tulajdonú cégtől egy újabb osztrák vállalat, a Lasselsberger csapatába mint a cég magyarországi leányának ügyvezetője. A Lasselsberger Hungária Kft.-nek hosszabb ideje célja volt a Zalakerámia Rt. megvásárlása a pénzügyi befektető Általános Értékforgalmi Banktól, így Márton abban is biztos volt, hogy valamilyen formában a cég vezetésében is szerepet kap majd. Arra azonban, hogy röviddel a tranzakció lezárulta után a cég elnök-vezérigazgatója lesz, előre nem készült.

A csempegyártó az elmúlt 5-6 évben folyamatosan vesztett piaci részesedéséből, és akad javítanivaló a társaság költséghatékonysági mutatóin is. Ez utóbbi problémákra már rövid távon megoldást kíván találni. A cég által gyártott burkolólapok minősége már most európai színvonalú, a tavalyi termékfrissítést követően pedig a dizájn is felnőtt a nyugati elvárásokhoz. A legfontosabb feladat tehát az értékesítési politika újragondolása lesz, amihez hátteret a régió több országában is jelen lévő Lasselsberger csoport biztosíthat.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.