Akár szimbolikus jelentőséget is lehetne tulajdonítani annak, hogy alig néhány órával Jasszer Arafat palesztin elnök rámalláhi temetése után az izraeli-palesztin viszony egészének rendezéséről kezdett tárgyalásokat Washingtonban Tony Blair brit miniszterelnök. Nyilvánvaló, hogy egyfajta tabula rasa-igény uralkodott el a Közel-Keleten magán és a térségre vonatkozó politizálásban is.
A washingtoni tárgyalásokon Blair és vendéglátója, Bush amerikai elnök állást foglalt a két államos megoldás mellett, s Bush olyasmit mondott a nyilvánosság előtt, hogy elnöksége végéig létrejöhetne a demokratikus palesztin állam - 2009-es dátumot említettek. Az amerikai külügyminisztériumból úgy tudni, hogy Washington új diplomáciai fordulót szorgalmaz, és a miniszter, Colin Powell januárban a térségbe látogat. Nem vált be ugyanakkor az a találgatás, hogy Bush kinevez egy főállású közvetítőt is.
Az ideiglenes palesztin vezetőség egyik irányítója, Ahmed Korei jelenlegi kormányfő szintén a béketárgyalások felújítását sürgette, s Ravhi Fattuh ideiglenes elnök váratlanul bejelentette a választások kiírását január 9-re, ami a szándék komolyságát tanúsítja. A tulajdonképpeni tárgyalópartnernél, az izraeli politikában is "vették az adást", és minden irányból arra kérik Saron kormányfőt: lépjen vissza a gázai kiürítési tervtől, amely a ciszjordániai kerítéssel együtt azt volt hivatva érzékeltetni, hogy a tárgyalások ellehetetlenülése miatt csak egyoldalú cselekvés lehetséges. A nagyobb izraeli politikai pártokban ugyanakkor őrségváltási készülődés jelei is mutatkoznak. Majd az esetleges új vezetők személyisége garantálhatja - vagy sem - a most kibontakozó cselekvési dinamika fennmaradását. (SzH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.