BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orosz csodafegyver

2004.11.22., hétfő 00:00

Oroszország eredményes kísérleteket folytatott egy új nukleáris rakétarendszerrel - jelentette be Vlagyimir Putyin elnök, hozzátéve: olyan eszközről van szó, amelyet egyetlen más nukleáris hatalom sem fejlesztett még ki, és nem is fog. Kész csodafegyver - mondhatnánk. Putyin szerint az új rendszer néhány éven belül működőképes lesz. Szergej Ivanov védelmi miniszter november elején a Topol-M rakétákról jelentette ki, hogy 2005-ben megkezdődik a sorozatgyártásuk.

Hivatalos orosz rakétaszakértők az utóbbi hónapokban többször is szóltak arról, hogy olyan ballisztikus rakéta áll fejlesztés alatt, amely bármilyen rakétavédelmi rendszeren áthatol. Az új eszköz - értesült a The Washington Post - a világűrt megjárva tér vissza a földi légkörbe - ezáltal kikerüli az elfogó rakétákat -, úgy manőverezik, mint egy robotrepülő. "Bármilyen rakétán" pedig ezúttal a George Bush amerikai elnök által 2001-ben bejelentett rakétapajzs értendő. Más ilyen rendszer ugyanis nincs. Jellemző, hogy az USA most nem talált semmi kivetnivalót Putyin bejelentésében, mondván: belül van a szerződéseken. Washington egyébként három és fél éve sem csinált titkot abból, hogy a pajzsot nem a vaskos arzenállal rendelkező oroszok ellen találták ki, hanem a lator országok kóbor rakétái ellen. Hogy a 2001. szeptember 11-i támadások után szinte teljesen megfeledkezzenek az egészről, és csak a terror elleni harcra összpontosítsanak. Putyin most a kétféle minőséget összekapcsolva azt találta mondani, hogy Oroszország a rakétarendszerrel veszi ki részét a terror elleni háborúból (amikor a szeptember 1-jei beszláni túszdrámánál használt fegyvereket a terroristák a nyári revonálás idején a szomszéd telek budijába dugták el). (SzH)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.