Tőzsdeadó: kinek kamatozott?
Ha darabra számolnánk, tisztességes döntetlent ért el a pénzügyi lobbi a költségvetéssel szemben. Ugyan a banki extraadót nem tudta megfúrni a szakma, de a tőzsdei árfolyamnyereség-adót végül elvetették a képviselők. Forintosítva már jóval kevésbé szívderítő az eredmény: a tőzsdeadóból ugyanis csak elhanyagolható többletbevételt ért volna el a büdzsé, legfeljebb hárommilliárdot, ami a bankadó tizedrészét sem éri el. Ettől függetlenül minden érdekcsoport úgy érezheti, hogy jól jött ki a játékból.
A politikusok minden bizonnyal pezsgőt bontottak a kérdéses adómódosítások tegnapelőtti szavazása után. Sikerült olyan megoldást találniuk - kormánypártnak, ellenzéknek egyaránt -, amely nem rontotta pozícióját. Az MSZP nem veszítette el pár tíz ezer tőzsdei kisbefektető szavazatát, és az ellenzéknek sem kellett kínos döntést felvállalnia a tőzsdeadó támogatásával. Mindenki boldog, a tőzsde megvalósíthatja ambiciózus terveit, a másik fronton, bankadóügyben pedig a pénzintézetek is megválaszthatják: a kirótt bankadót milyen formában fizetik be.A kétfrontos támadásnak minden bizonnyal a pénzügyminiszter a legnagyobb haszonélvezője. Tavasszal még viszonylag könnyen pattant vissza a politika tűzfaláról, amikor először megszellőztette a kamat-, majd később az árfolyamnyereség-adó bevezetésének ötletét. A bizonytalan próbálkozásokat azonban egy határozott vezércsel követte: a pénzügyi tárca a tőzsdeadó okán keltett elégedetlenséggel fogta ki a szelet a kamatadóból kamatkülönbözeti adóvá, majd nemes egyszerűséggel bankadóvá avanzsált bevételi forrás bevezetése ellen ágálók vitorlájából.
A lépés tagadhatatlanul megkeverte a teljes magyar közéletet. Például olyan sem fordult elő még gyakran a másfél évtizedes demokráciánkban, hogy a kormánykoalíció kisebb pártjának vezetője kikacsintgasson a koalícióból és az ellenzék támogatását kérje: ugyan az segítsen már pártjának leszavazni kormánya javaslatát. A tőzsdei árfolyamnyereség-adó ügyében ez is sikerült, sőt - a szavazás legutolsó fázisában - a nagyobbik kormánypárt is kénytelen volt igen gombot nyomni a módosításra, mert a koalíció tekintélyének megőrzése fontosabb kérdés hárommilliárd forintnál.







