Gyurcsány Ferenc és kormánya a médiapolitizálásra tesz fel mindent. (Mondhatnánk bulvárpolitizálást is - a kettő ez esetben ugyanaz.) A miniszterelnök felismerte, hogy a jövő évi költségvetésnek nincsenek olyan elemei, amelyek révén gyarapíthatná a baloldal táborát, ezért újabb és újabb ügyekkel igyekszik más mederbe terelni a politika iránt érdeklődők figyelmét.
Mással nemigen magyarázható, hogy ismét előkerült az ügynöklisták témája. Tipikus műbalhé: a vonatkozó törvények módosításával - másfél évtized múltán - képtelenség tiszta lapot teremteni. Pusztán azért is, mert a fennmaradt dokumentumok hiányosak, ezért a kép, amely adott esetben összeállhat, semmiképp sem lehet teljes. Viszont amennyiben ismert nevek bukkannak fel a lajstromokban, egyébről sem szól majd az úgynevezett közbeszéd.
A Fidesznek közben szembe kell néznie a népszavazási kampány kudarcának következményeivel. Így azzal, hogy mivel a párt december 5-én nem tehette fel "saját" kérdését, ezért előbb-utóbb muszáj kezdenie vele valamit. A magánosítás leállítását szorgalmazó populista felvetés pillanatnyilag az Alkotmánybíróság asztalán hever, s ha a közeljövőben netán zöld utat kap, Orbán Viktor és csapata csapdába kerül. Emlékezetes, a pártelnök e téma kapcsán beszélt a mozgósítás esetleges kudarca és a személyi konzekvenciák közötti összefüggésekről. Márpedig, miután a kétkérdéses referendum sem érdekelt kellő számú választópolgárt, nehezen hihető, hogy a harmadik alkalmával - rövid időn belül másodszor - voksolásra bírhatnak legalább kétmillió azonosan vélekedő szavazópolgárt.
A következő hónapokban kiderül, vissza lehet-e fordulni ebből a zsákutcából. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.