BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Takler Ferenc az év bortermelője

Szétvágjuk az év bortermelője díjat háromfelé - mondja Takler Ferenc. A dinamikusan fejlődő szekszárdi középpincészet tulajdonosát két fia, András és Ferenc segíti. Az elismerést másodszor kapta szekszárdi borász.
2004.12.13., hétfő 00:00

Elsősorban itthon kell eladnunk a borainkat - hangoztatja Takler Ferenc. Igaz, Magyarország kicsi ország, kicsi piaccal, ezért aki ki akar törni a "garázsborászatok" köréből, az exportpiacokat sem hanyagolhatja el. Ennek ismeretében tűzték ki célul és valósították meg Taklerék az évi 200 ezer palack körüli forgalmat is. Ennél kevesebbel külföldön képtelenség ismertséget szerezni.

Ami itthoni megítélésüket illeti: (el)ismertségben eddig sem szenvedtek hiányt, ám ezentúl még kevésbé lesznek ilyen gondjaik. Főként, hogy az idén Takler Ferenc részesült az év bortermelője elismerésben. A díjat másodszor kapta szekszárdi termelő (az elsőt a 90-es évek első felében Vesztergombi Ferenc nyerte el). Az eredmény nemcsak Takler Ferenc, hanem a borvidék egésze számára is nagy siker, amely idejében és megérdemelten érkezett. A Takler pincészet az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és a soproni Weninger, a villányi Gere és Vylyan, az egri St. Andrea pincészetek mellett a legjobb "vörös" borászatok között tartjuk számon.

Takler Ferenc a 60-as évek végétől kezdett borászkodni, és 1987-ben döntött úgy: gépésztechnikusi állását feladva csak a szőlőből fog megélni. A nehézségek sorával megküzdve, a 90-es évek végén a család úgy döntött: csakis a legmagasabb minőségű vörösborok kategóriájában próbálnak szerencsét. A többes szám nem véletlen: Takleréket "borbarát" körökben csak Takler-trióként emlegetik, ugyanis a borászt két tehetséges, merész és felkészült fia segíti. András feladata a birtok menedzselése, ügyeinek intézése, míg az ifjabb Ferenc a szőlőben és a pincében érzi otthon magát. Takler Ferenc az együttműködésükről annyit mond: szétvágtuk az év bortermelője díjat háromfelé.

A pincészet "jellemzően szekszárdi", sűrű, izgalmas, koncentrált, de gyümölcsös borokat akar készíteni. Ehhez 36 hektáros birtokot építenek, amelyből 13 hektár már terem, 17 hektárt az idén telepítettek, 6 még telepítésre vár. Az első számú szőlőfajta náluk a merlot, amely - Takler Ferenc szerint - hazánkban Szekszárdon találta meg leginkább a helyét. Ennek eredménye a Primarius csúcsbor. A pincészet számára nagyon fontos a borvidékre ma, illetve a múltban legjellemzőbb két fajta, azaz a kékfrankos és a kadarka is. Mindezek mellett készek arra, hogy újraértelmezzék, mi is az a szekszárdi bikavér.

Tavaly és ebben az évben elkészült az új feldolgozó, amely 2000 mázsa szőlő fogadására alkalmas, megépült a háromezer hektoliteres kapacitású pince, a szigetelt palackos tároló, és zajlanak a telepítések. Mindez úgy - teszi szóvá Takler Ferenc -, hogy közben négy pályázatot buktak el. Ám az élet nem áll meg: a pincészet növekszik, borai rendre elfogynak. A család és a fogyasztók egyöntetű örömére.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.