A jó stratégiáért meg kell küzdeni

Nem furcsa, hogy az elmúlt időszakban - meglepő módon elsősorban kormányzati oldalról, például a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumból - célba vették pozícióját a második Nemzeti fejlesztési tervvel (NFT 2) összefüggésben?

Csak azt mondhatom erre, hogy na végre! Az, hogy a gazdasági tárcánál stratégiai-tervezési csoport alakult, már több mint szükségszerű volt, mert miként létezhet egy ország úgy, hogy nincs stratégiája az iparra, a versenyképességre, a beruházásösztönzésre? A Nemzeti fejlesztési terveknél, legyen szó akár az elsőről, akár a másodikról, fontos tartópillér a versenyképesség, s ez a GKM hatásköre. Emellett természetesen vannak más, ugyanilyen fontos tartópillérek, amelyekért más tárcák felelnek. Ilyen a humánerőforrás (foglalkoztatás, oktatás-képzés, egészségügy), a kohézió (felzárkózás, esélyegyenlőség) és a területfejlesztés (dinamikus településrendszer, infrastruktúra, környezet). Az egész munka koordinációja, a mindenkori NFT elkészítése és stratégiai egyeztetése az Európai Unióval már a Nemzeti Fejlesztési Hivatal feladata. Engem és munkatársaimat a közelmúltban azzal bízott meg a kormány, hogy ezentúl ne csak általánosan, hanem részletekbe menően is foglalkozzunk a fejlesztés kérdéseivel, ekként a versenyképességgel. Vagyis nemhogy szűkült volna, inkább bővült a feladatkörünk.

Akkor tehát cáfolja, hogy bármiféle rivalizálás lenne a gazdasági tárcával?

Igen, határozottan cáfolom. A jó nemzeti fejlesztési stratégiáért azonban mindannyiunknak meg kell küzdeni, rendezett körülmények és feladatkörök között, rögzített együttműködési és ütemezési rend szerint.

Konkrétan miből áll majd ez a stratégia?

Az előttünk álló időszakban az állami és önkormányzati fejlesztések 70-80 százaléka tartozik az európai uniós forrásokból támogatott körbe. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal feladata az, hogy Magyarországon a fejlesztéspolitika egyensúlyát a következő 15-20 évre megteremtse. Ennek során - és ez a nemzeti fejlesztési képlet első eleme - kell kiemelni azokat a húzóágazatokat, területeket, amelyek hosszú távon biztosítják a magyar gazdaság és társadalom prosperitását. Egyidejűleg garantálni kell, hogy azok a szektorok és országrészek, amelyek már ma is versenyképesek és európai színvonalúak, a jövőben is folyamatosan haladjanak előre. S végül, de nem utolsósorban gondoskodni kell az elmaradott rétegek, térségek felemelkedéséről. A képlet tehát rendkívül bonyolult, ráadásul a feladatok időben is eltérnek egymástól. A gazdasági versenyképesség azonnali cselekvést kíván, mert ez biztosítja a fenntartható fejlődés és felzárkózás bázisát hosszú távra. S nincs versenyképesség, ha hiányzik a rugalmas oktatási-képzési rendszer, a nemzetközi színvonalú munkaerő és tudásbázis, a megfelelő infrastruktúra, ha nem ragadják meg az aktív és kreatív részvétel lehetőségét a régiók és a civil szervezetek.

Időben hogyan alakul a menetrend, nem szorítanak máris a határidők?

Valóban rövid az idő, amely a rendelkezésünkre áll. Február végéig kell végső formába önteni az ország hosszú távú fejlesztési koncepcióját, azt a jövőképet, amelyre a második és távlatosan majd a harmadik fejlesztési terv is épül. Erre mostantól számítva már csak két hónapunk van. Maga a munka több irányban zajlik. A miniszterelnök vezetésével a fejlesztési kabinet határozza meg a célkitűzéseket, az egyes tárcák és a régiók pedig saját területükre lebontva elkészítik javaslataikat. Végül úgy válik teljessé a kör, hogy mindez beágyazódik a társadalmi-gazdasági környezetbe a szakmai érdek-képviseleti szervezetek révén, amelyek ugyancsak lehetőséget kapnak a véleménynyilvánításra. A második fejlesztési tervnek az év végére kell elkészülnie, az operatív programokat pedig 2006 májusáig kell átadni Brüszszelnek.

Az új pénzügyi perspektíva 2007-től kezdődik. Miként biztosítható az uniós források lekötésének folyamatossága úgy, hogy elkerüljük a veszteségeket?

A tervezéssel párhuzamosan zajlik a projekt-előkészítés. Ha 2005-2006-ban nem rögzítenénk a 2007-2008-ban induló projekteket, akkor tény-leg sok pénzt veszíthetnénk el. Ezért már január-februárban meg kell mondani, hogy miként folytatjuk az első fejlesztési tervet, s azt is, hogy melyik projekteknél kezdjük el az előkészítést.

És meg tudjuk mondani?

A már elkészült kohéziós lista magától kínálja a lehetőségeket. Logikus például az M0-s autópálya építésének folytatása. Kész tervek vannak a vasúthálózat korszerűsítésére, számos szennyvízelvezető, hulladékfeldolgozó felépítésére. A közben kialakuló fejlesztési koncepciónál pedig arra kell ügyelni, hogy a már előkészítés alatt álló projektek és a célok harmonizáljanak egymással.

A jelek szerint legalább hét esztendő fejlesztéseiről kell igen rövid idő alatt igen széles körben egyetértésre jutni. Képes erre az ország?

Képesnek kell lennie, hiszen kőkemény kérdésekre kell nemzeti választ adni, csakis szakmai követelmények alapján; itt aligha lehet helye politikai csatáknak. S nem hét évre, hanem az uniós források felhasználására vonatkozó n+2-es közösségi szabály alapján 7+2 évre, azaz legalább 2015-ig kell előretekinteni az NFT 2 esetében. Ráadásul 2007-től Magyarország évente annyi EU-forrás felhasználására kap lehetőséget, mint most 2004-2006 között együttesen.

EU-tagállamként ez egyszeri, kivételes lehetőség?

Magyarország várhatóan 2018-ra éri el azt a fejlettségi szintet, amikor már csökken az uniós támogatás mennyisége. Az eddig csatlakozott országok tapasztalatai azt mutatják, hogy az első 5-8 év, ha nem is puhatolódzó, de mindenképpen megalapozó időszak a közösségi források felhasználásában. Nálunk a versenyképesség bázisát kell jelentősen erősíteni, ami persze megmutatkozik a humánerőforrás, egészségügy, oktatás, infrastruktúra fejlesztésében is. Ehhez olyan csapatmunkára van szükség a következő két-három hónapban, amelyben a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia, a gazdasági élet szakmai és érdek-képviseleti szervezetei, az érintett tárcák, régiók ugyanúgy részt vállalnak, ahogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. Konkrét döntéseket kell hozni arról, hogy mit fejlesztünk, nem csupán presztízsokokból, hanem mert elég átfogóak ahhoz, hogy munkát adjanak, jövedelmet termeljenek, beszállítói hálózatot építsenek. Ezekbe a szakmai konzultációkba be kell vonni a külföldön szakmai sikereket elért magyarokat és a Magyarországon megtelepedett nagy cégeket, így az Ericssont, a GE-t és a többieket.

Melyek lehetnek a fejlesztés konkrét területei?

A növekedési pólusokra kell koncentrálni, s stratégiai fejlesztési láncokat kell kialakítani. Összesen 3-4 terület jöhet szóba. Növekedési pólus és stratégiai fejlesztési lánc lehet az egészségipar, továbbá a környezetvédelem. Sürgősen és jelentősen tovább kell fejleszteni az ország térszerkezetét, oda-vissza átjárhatóvá kell tenni a tudást, kutatás-fejlesztést, logisztikát, termelést. Azt is el kell érnünk, hogy az uniós források ne vándoroljanak vissza az EU-ba; úgy használjuk fel őket, hogy széles körben szolgálják a minőséget, az exportképességet, és vonzzanak még több forrást az országba.

Ilyen célok mellett különösen megdöbbentőnek tűnnek fel az EU soros elnökségéről most leköszönt Hollandia budapesti nagykövete, Frans Paul Robert van Nouhuys nemrég elhangzott szavai, amelyek szerint a Magyarországon tapasztalható politikai széthúzás már-már a Nemzeti fejlesztési terv megvalósítását is veszélyeztetheti...

A magam részéről a nagykövet úr szavait jó szándékú figyelmeztetésnek értékelem. Egyébként pedig személyesen azt tapasztalatom, hogy az Európai Unióban rendkívül rossz a visszhangja azoknak a megnyilvánulásoknak, amelyek hiányos szakmai tudással saját nemzeti munkánkat kérdőjelezik meg. Ideje lenne már, ha a politikai élet valamennyi szereplője felismerné, hogy nincs idő csatározásra, mert amely fejlesztés közösségi támogatással Magyarországon 2015-ig megvalósul, az legkésőbb 2006 májusáig eldől, s az NFT 2 felülvizsgálatára leghamarabb 2010-ben lesz mód, akkor sem politikai, hanem kizárólag szakmai érvrendszer alapján.

Tagállamként Magyarország képes befolyásolni a 2007-2013 közötti időszakra most formálódó közösségi pénzügyi perspektívát?

Feltétlenül. Nyilván azt szeretnénk, amit mindegyik tagállam, hogy a befizetésünk a közös kasszába a lehető legkevesebb és az onnan kapott támogatás maximális legyen. Ám nemcsak a támogatás mennyisége fontos, hanem az is, hogy a kapott pénzt mire és milyen módon tudjuk elkölteni. Amennyiben az úgynevezett n+2 uniós szabályt - ennek értelmében a megítélés évétől számítva plusz két éven belül kell felhasználni a kapott támogatást - kiterjesztik a nagy kohéziós projektekre, akkor a 2004 májusában csatlakozott új tagállamok szinte mind nehéz helyzetbe kerülhetnek, mert ilyen hatalmas beruházásokat képtelenség ennyire rövid idő alatt kulcsrakészen átadni. Itt feltétlenül számítunk az Európai Unió rugalmasabb hozzáállására, és a soros elnök, Luxemburg határozott fellépésére az új tagok, a 2007-től érvényes közösségi költségvetési keret igazságos felosztása érdekében. Erről a hétéves keretről reményeink szerint 2005 első felében - tehát a luxemburgi elnökség idején - megszületik az uniós döntés. Ez mindenkinek érdeke, mert különben nagyon nehéz lesz, csak kapkodva lehet tagállami szinten tervezni. A magunk részéről elébe is megyünk a dolgoknak: januárban az elsők között nyújtjuk át Luxemburgnak a lisszaboni stratégiára vonatkozó javaslatainkat, mert Magyarországnak ugyancsak alapvető érdeke, hogy javuljon a közösség versenyképessége.