Adósság özönvíz után

James Wolfensohn, a Világbank távozófélben lévő elnöke átment eretnekbe. Azt találta mondani a karácsonyi szökőár áldozatainak megsegítésére összehívott jakartai értekezleten, hogy az adósságok leírása "jobb ötlet", mint a visszafizetések felfüggesztése. Azt azért elismerte: a hitelezőknek kell eldönteniük, a nagyvonalúság melyik formája felel meg nekik a legjobban. Talán ez a kis intermezzo világíthat rá arra, hogy a bankelnök miért nem jelöltette újra magát az eddig általa betöltött "élet-halál ura" tisztségre (meglehet, a közeljövőben a Joseph Stiglitzéhez hasonló kommentárokat olvashatunk majd tőle). A jakartai értekezlet összehívói, az Indiai-óceán partján fekvő károsult országok eredetileg a Wolfensohn által támogatott javaslattal éltek: engedjék el adósságaik egy részét. A hitelezők vonakodtak ugyan ettől a megoldástól, de a világszerte tapasztalható adakozó kedv láttán nem tudtak kerek perec nemet mondani; így került a zárónyilatkozatba az "adósságenyhítési" formula, amit azután Gordon Brown brit pénzügyminiszter kezdeményezésére a G7-ek kamatmoratóriumként fordítottak le. De még ez is csak javaslat. Értelemszerűen a kormányhitelezők Párizsi Klubjának kell az ötletet jóváhagynia ahhoz, hogy a jámbor óhajból kézzelfogható valóság váljék.

A kamatfizetésekre kimondandó moratóriummal, meghatározatlan idejű haladékkal az az egyetlen baj, hogy ismételt bevezetése mintegy Damoklesz kardjaként lóg az adósok feje fölött. Ugyanakkor amíg tart, addig évente 4,3 milliárd eurónak megfelelő megtakarítást jelent az érintettek költségvetése számára. Sokan lekicsinylik ezt az összeget, pedig nem kevés: egyetlen évre is több mint az összesen felajánlott 3,8 milliárd euró. (SzH)