BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az adóreform bűvöletében

2005.01.24., hétfő 00:00

A múlt hét bővelkedett a fajsúlyos makrogazdasági fejleményekben. A sort hétfőn Draskovics Tibor pénzügyminiszter nyitotta, aki konzultációsorozatot kezdeményezett a gazdasági élet meghatározó szereplőivel. Olyan adórendszer kialakítását szeretné elérni, amelynek révén javulhat a vállalkozások versenyképessége, ugyanakkor a költségvetés bevételei nem csökkennek számottevően. Emellett a Pénzügyminisztérium egyik vezető tisztségviselőjének feladata lesz, hogy összegyűjtse a cégek számára legtöbb gondot okozó szabályokat, és ezek egy részét az ígéret szerint rövid időn belül megszüntetnék. A konkrét intézkedéseket pénteken jelentette be Draskovics (erről lásd cikkünket a 3. oldalon).

Egy nappal később Gyurcsány Ferenc kormányfő egy esetleges idei radikális adóreform lehetőségével kapcsolatban példaként említette Szlovákiát, amely tavaly vezette be az egységes, 19 százalékos szja-, áfa- és társaságiadó-kulcsot. Úgy értesültünk, a PM-ben folynak a számítások az egykulcsos áfa kapcsán. A 19 százalékos kulcs bevezetése a legtöbb cég versenyképességét javítaná, viszont az államháztartás bevételeiben mintegy négyszázmilliárd forint kiesést eredményezne, ezért gyakorlatilag megvalósíthatatlannak vélik a tárcánál. Lapunk becslése szerint 22 százalék körüli áfakulcs eredményezne a mostanival megegyező költségvetési bevételt.

A várakozásoknál némiképp jobb decemberi 5,5 százalékos inflációs adat felerősítette a kamatcsökkentési várakozásokat. Elemzők egyetértenek, a monetáris tanács mai ülésén 50 bázispontos kamatvágásról születhet döntés, így a jegybanki alapkamat kilenc százalékra apadhat. Szakértők szerint januárban 4,5 százalék körüli mértékre süllyedhet a fogyasztói árindex - amelyet a megszűnő adóhatás és a mélyponton álló maginflációs mutató támaszt alá -, de a ráta májustól négy százalék közelében beragadhat.

Már januárban teljesülhet az egész évre tervezett, 1022,5 milliárd forintos - önkormányzatok nélküli - államháztartási hiány egyötöde, prognosztizálja a PM. Az időarányosnál jóval rosszabb egyenleg a 13. havi kifizetésekre, az uniós befizetésekre és az agrártámogatások nagy részének kiutalására vezethető vissza. (BR)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.