Az Európai Központi Bank "sikertörténete"

A maastrichti szerződés 1993-as ratifikálása idején sokan kételkedtek abban, hogy működni fog-e a monetáris unió. Az egyezmény céljait dicséretesnek tartották, elérhetőnek azonban csak hosszú távon. Sokak meglepetésére Európa nagy elszántságot mutatott abban, hogy az egységes valuta valósággá váljék. A 12 szuverén nemzeti kormány és tagállam számára megfelelő, egységes monetáris politika valami egészen új dolog volt. A kérdés úgy merült fel, hogy vajon összeegyeztethető lesz-e a tagállamok autonóm fiskális politikájával a közös monetáris politika, illetve ezt nem torzítják-e el a rendszer decentralizáltsága mellett az eltérő nemzeti érdekek.

Több okát is látom a szupranacionális monetáris politika sikeres végrehajtásának és az euróstabilitás megteremtésének. Az egyik az EKB mandátumában rejlik, amely előírja az árstabilitás megőrzését. Az alacsony és stabil inflációs rátára való összpontosítás a legnagyobb hozzájárulás - amelyet a monetáris politika tehet - a gazdasági jóléthez, a fenntartható növekedéshez és a munkahelyteremtéshez. A másik ok abban rejlik, hogy a maastrichti szerződés az EKB-t a világ talán legfüggetlenebb központi bankjává tette. A politika csábítása természetesen mindig jelen van, hogy nem megfelelő monetáris expanzióval időleges könnyebbséget teremtsünk a hosszú távú növekedés rovására. Az intézményi függetlenség azonban megengedte a jegybanknak, hogy a rövid távú politikai befolyásolási kísérletektől elszigetelve következetes monetáris politikát folytasson.

Az EKB az első években átesett a tűzkeresztségen. Az euróövezet kezdeti, alacsony inflációjának áldásos hatása után egymást érve jöttek a sokkhatások. Az akkori olajár-emelkedést követte az euró gyengülése, ami az importárak erőteljes drágulásához vezetett. Ezeket az EKB nem tudta befolyásolni. A monetáris politikának ennek ellenére válaszolnia kellett, mégpedig oly módon, hogy ezek a hatások ne tudjanak beépülni a közép- és hosszú távú inflációs várakozásokba. Ebben az összefüggésben - és tekintettel 1999- 2000-es időszak erős növekedésére, részvénypiaci boomjára és a túlzott likviditás folytatódó felhalmozódására - az EKB kormányzótanácsa fokozatosan szigorította a monetáris politikát, amivel meggátolta, hogy az árstabilitást veszélyeztető kockázatok érvényre jussanak. A nagyobb kihívást az elhúzódó részvénypiaci hanyatlás, továbbá az afganisztáni és az iraki háború jelentette. Ezek az események visszafogták a globális gazdaságot, aláásták a bizakodást és a lendületet. A túlzott pesszimizmus egy további időszaka 2003 nyarán kezdődött, amikor a nyilvános vitákat és a piaci hangulatot befolyásolták a Japán elhúzódó deflációjáról és a felerősödő amerikai dezinflációs folyamatról érkező hírek. Sok elemző az euróövezetben is érvényre jutó, tartós deflációtól tartott.

A mi értékelésünk eltért ettől. Az inflációs ráta akkor valamivel 2 százalék fölött volt. Az árfolyammozgások és a gyenge növekedés miatt azonban arra számítottunk, hogy a drágulás üteme 2 százalék alatti, de ahhoz közeli szintre fog csökkenni. Monetáris elemzésünk helyesnek bizonyult: az elhúzódó defláció veszélye elhanyagolhatónak bizonyult. A monetáris politikánkat az árstabilitást középtávon fenyegető kockázatok felmérése alapján irányítottuk, ami kifizetődőnek bizonyult. Az euróövezetet fenyegető defláció veszélye hamarosan elillant, és 2003 vége felé elkezdődött a fellendülés.

Az ilyen epizódokból levonható tanulságok egyike igazolta azt, hogy az árstabilitás megőrzését célzó eredeti mandátumra kell összpontosítani. Egy további tanulság nyugtázta a nyugodt kéz és a középtávra szóló orientáció politikáját, a leegyszerűsített diagnosztizálás és a néhány mutatóra való reagálás elkerülését. Harmadszorra, igazolást nyert, hogy a piacok irányítását és a bizakodás feltámasztását az inflációs várakozásoknak a definiált árstabilitáshoz igazítása szolgálja a legjobban.

Ennyiben az EKB rövid története máris sikertörténet. A kezdeti időket övező bizonytalanságok és aggályok - ezzel együtt a nagyfokú szkepticizmus - eloszlottak. Egy továbbra is viszonylag fiatal intézmény - vele együtt az általa menedzselt valuta - hamarosan általános, sőt globális bizalomra tett szert. A legújabb adatok szerint a világ központi bankjai tartalékaik egyre nagyobb hányadát inkább euróban tartják.

A jövőt illetően a legfőbb kérdés az, hogy az EKB meg tudja-e őrizni nehezen szerzett jó hírnevét az euróövezet várható kiterjesztése után. Kormányzótanácsának túlméretezettségével és a nemzeti érdekek érvényesítésével kapcsolatos aggályok máris alaptalannak bizonyultak. Várhatóan így lesz ez az euróövezet további kibővítésével is, mert a 2003 elején, csúcsszinten elfogadott határozat erre jó alapot ad. Az elfogadott döntési rendszer elég robusztus ahhoz, hogy elviselje 27 ország részvételét, emellett eléggé automatikus és átlátható, így inkább megerősíti az EKB függetlenségét és hitelességét. Mint azt a világ megtanulta, a hitelesség és a megbízhatóság az EKB két legfontosabb jellemzőjévé vált.