BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BELPOLITIKA

2005.01.17., hétfő 00:00

Vicces lenne, ha Draskovics Tibort bezárnák az áfa-visszatérítések 2004. év végi lelassítása miatt. Igaz: egyrészt a vicces kifejezés használata talán nem helyes, másrészt a pénzügyminiszter nyilván "megússza". Az áfaellenőrzések szigorításáról az érdekelteknek markáns véleményük van - Balogh Gyula független képviselő például bűncselekményként értelmezte a döntést -, ám annyi biztos: következményei enyhén szólva nem ártottak az államháztartás egyensúlyának. A késést megszenvedő vállalatokat ez persze nem vigasztalja.

Meghatározó politikusaink közben sokat találkoznak és nem keveset nyilatkoznak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még másfél hete szomorkodott szokásos rádióinterjúinak egyikében amiatt, hogy szívesen egyeztetne az ellenzék első emberével, de minden hiába, egy parlamenti kézfogásnál többre nem jutottak. Azóta Orbán Viktor randevúzott Horn Gyulával - miniszterelnökök egymás közt -, és ha már együtt voltak, rögvest kijelentette: ajtaja nyitva áll a jelenlegi kormányfő előtt is. A jelenlegi kormányfő azonban aprót korrigált álláspontján: akkor látja értelmét a találkának, ha van ügy, amelyről tárgyalni lehet. Mondjuk, ügy mindig van, viszont a meghívás jellegére tekintettel érthető, hogy Gyurcsány nem siet Orbán kebelére. A Fidesz-elnök ugyanis a tudósítások szerint Horn Gyulát arra biztatta, kapja a hóna alá Gyurcsányt - ez a két államférfi kiterjedéséből kifolyólag nem lenne egyszerű -, és hozza el.

Mindezeken túl száznapos lett a kormány. Ezzel a baloldalon mindenki nagyon elégedett - beleértve Kuncze Gábor és Lendvai Ildikó frakcióvezetőket -, és van is rá oka. Már csak az a kérdés, meddig tart Gyurcsány Ferenc lendülete. (GA)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.