BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejvesztő gabonahegyek

2005.01.26., szerda 00:00

Kétségbeesetten igyekszik megragadni Magyarország minden lehetőséget, hogy valamilyen módon támogatást csikarjon ki Brüsszeltől a hazai gabonahegyek eltüntetéséhez. Most éppen Ausztria kezdeményezéséhez társultunk sietve, hogy az EU adjon személyre (értsd: országra) szabott dotációkat a kiszállításokhoz. Már tavaly ősszel is próbálkoztunk ilyen speciális kéréssel, de azt az unió akkor és most is határozottan elutasította. Az indoklás az volt, hogy EU-tagként nem tarthatunk igényt kivételezésre, alá kell vetnünk magunkat a közös agrárintézkedéseknek.

Brüsszel ez utóbbi szellemben hozta meg azt a döntést is, amellyel úgynevezett visszatérítést nyújt kétmillió tonna uniós búza exportjához. A támogatás valamennyi tagállamra vonatkozik, és a jelek szerint megszavazásakor egyáltalán nem vették figyelembe a magyar érdekeket. Úgy tűnik, az a fontos, hogy a termény elhagyja a közösséget, és legfeljebb másodlagos szempont, mely területekről szállítják ki azt. Persze ehhez nem árt hozzátenni, hogy egyes tagállamoknak nagyobb (háttér)befolyásuk van, mint nekünk. Szakértők nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy az intézkedés a tengeri kikötőkkel bíró franciáknak fuvarelőnyük miatt kifejezetten kedvező lehet.

Ebben a helyzetben felettébb sajnálatos, hogy Magyarország a súlyos belpiaci és intervenciós gabonaválságról nem tud érdemben érvelni Brüsszelben, mert bár a tulajdonosok legalább 3,6 millió tonna terményt ajánlottak fel, az FVM felügyelete alatt működő kifizető ügynökség tavaly november óta csak 250 ezerre adott ki felvásárlási határozatot. Idehaza elegendő intervenciós tárolótér sincs, így azt kell megállapítani, hogy a májusban átvett uniós szabályozást nem tudjuk végrehajtani.

Bár egyes FVM-es szakértők már pedzegetik, hogy Brüsszel magától is kezd tisztába jönni a számára is kellemetlenné váló magyarországi helyzettel, ma még kérdéses, egyáltalán milyen megoldási lehetőségek jöhetnek szóba. Eközben a teli raktárak miatt abszurd módon mind többen áhítanák, hogy az idei termést az időjárás tizedelje meg, a kormánypárti politikusok pedig - látva a pénzükre váró gazdák elégedetlenségét - egyre komolyabb kritikát fogalmaznak meg az agrártárca vezetésével szemben. Nagyon úgy néz ki, hogy még egy kis késlekedés, és fejeket is követelnek majd.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.