Késik, de lehet új csődtörvény
A felszámolók aggodalma érthető. Még a 90-es évek végén könyvelhettek el ígéretet egy új fizetésképtelenségi törvényre. Bár mindenki elismerte, hogy összgazdasági érdek egy átfogó, hatékonyan működő, a hitelezőket védő, a reorganizációt megalapozó és a menthetetlen cégek gyors felszámolását elősegítő csődtörvény, nem volt hivatalos gazdája az ügynek. Maguk a felszámolók próbálkoztak a tennivalók kidolgozásával. Aztán 2002-ben a pénzügyi tárca látott a törvény előkészítéséhez. Utóbb a MeH közpénzügyi államtitkárának vezetésével alakult kodifikációs bizottság. Egy éve az azóta menesztett Keller László arra is jó esélyt látott, hogy az idén májusban a parlament elé kerüljön a készülő tervezet. Ám ma is a koncepciót formálják még - a kormányváltással összefüggő változások okán immár az Igazságügyi Minisztériumban.
Az eddigi kodifikációs munka nem egy résztvevőjében az elmúlt hetek szilenciuma kétkedést keltett. Nehezményezik, hogy a keserves érdekegyeztetéssel - egyébként már a múlt őszre - összeállt koncepciótervezet nem egy pontja ismét vita tárgya, és eltolódik a hangsúly bizonyos fontos kérdések - mint például a hitelezői szavazás, a kielégítési sorrend - tisztázásáról. Szerintük elsikkadni látszik a csődjog és a kapcsolódó törvények összhangjára irányuló törekvés is.
A tárca álláspontja viszont az, hogy éppen az érdemi kérdések követelik meg a tervezet átgondolását, csiszolását, további egyeztetését. Mivel pedig nem egy önmagában álló törvényről van szó, hanem a más szabályozások figyelembevételéről is, nem árt kellően megfontolni a megoldásokat. Talán elnézhető némi késedelem egy alapos, jól kidolgozott, a célokat valóban elősegítő törvényért.
Kétségtelen. De tény az is, idő, amíg a koncepcióból törvény lesz, és további egy-két esztendő, míg annak kedvező hatásai is érzékelhetők. Aligha feltételezhető, hogy addig valamelyest is javulnak a csődök, felszámolások nemegyszer hangsúlyozott lehangoló mutatói. Hiányoznak a cégek újraélesztésére szolgáló csődeljárások, miközben a felszámolások kilencven százaléka kiürült vállalkozások ellen zajlik. A hitelezői követelések egy százaléka se térül meg. Így nem alaptalanul vetődik fel: meddig tartható a lepusztult cégek eltakarításának gubancos szabályozása? Hogyan virágozhat a "semmivállalkozások" nincstelenekre, fellelhetetlen idegenekre áttestálásának üzletága? Meddig nézhető el, hogy a kiürült társaságok vezetői utóbb újabb cégeket jegyezzenek vezetőként ismét a cégnyilvántartásban? Miért kell például - mint nemrégiben megtörtént - valamely igazságszolgáltató fórum bírájának egyetlen délelőttön, mindössze két ügyben másfél milliárd forint "eltűnését" regisztrálnia? Meddig viseli el a gazdaság ezeket az óriási vagyonvesztéseket?
Hangot kapnak olyan javaslatok, hogy az új törvény elkészültéig is elkelne bizonyos jogszabály-módosítás, netán a koncepció egyik-másik tervének bevezetése. Némely szakember különösen célszerűnek látná - uniós mintára - a bajba jutott cég csődbejelentéssel késlekedő vezetőinek személyes felelősségére vonatkozó rendelkezések kidolgozását és érvényesítését. Ez talán visszaszorítaná a mai felelőtlen, a cégvagyonnal való garázdálkodásra lehetőséget adó gyakorlatot. Nyilvánvaló, szakmai vita tárgya lehet, hogy érdemes-e ilyen szabályozásba fogni.
Az igazságügyi tárca mindenesetre dolgozik a leendő törvény koncepcióján. Úgy néz ki: februárban megtárgyalhatja a kormány.
Ha nem tolódik tovább a határidő.
