BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Köhög az autópiac

2005.01.04., kedd 00:00

Miközben 2003-ban 21 százalékkal emelkedett az itthon eladott személygépkocsik száma, tavaly - az előzetes adatok szerint - 1,5-2 százalékos csökkenést regisztráltak. A kereskedők erre az évre sem túl bizakodóak: sokan úgy gondolják, a fellendülésnek jó pár esztendőre búcsút inthetnek.

A tartós fogyasztási cikkek keresletének változása jó tükre az emberek jövőbe vetett bizalmának. Szakértők szerint a magyar vásárlóerő évi 180 ezer gépkocsi eladását teszi lehetővé, ehhez képest a 2004-es 205 ezer még mindig túlzottnak mondható. Az utóbbi évek felpumpált eladásait az egymást érő kedvezmények magyarázzák: néhol kamat és induló befizetés nélkül is el lehetett vinni az új kocsit.

Az efféle akciók pedig radikális hatással vannak egy ilyen extrém árérzékenységgel bíró piacon. Jól mutatja a jövedelemszintből adódó korlátokat, hogy nálunk csak az olcsó kocsiknak van igazi keletje: az itthon eladott autók átlagára 2002-ben csupán 69 százaléka volt a franciaországinak, de a spanyol adattól is elmaradtunk 25 százalékkal.

Sokat elmond a hazai pénzügyi kultúráról az is, hogy az emberek még 14 évvel a rendszerváltás után sem képesek anyagi erejüket helyesen megítélni. A látszólag ingyen adott autók gazdái ugyanis néhány hónap után tömegesen adták vissza a kocsikat, mivel képtelenek voltak fizetni a részleteket. Mindez azt mutatja, hogy az induló részlet elengedése a kontraszelekció miatt nem a legmegfelelőbb marketingeszköz.

A probléma valójában az: a hazai jövedelmi szintek mellett sokan egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy modern autókkal közlekedjenek. Nem csoda, hogy a kormány kitolta a kétütemű járművek forgalomból való kivonásának határidejét.

Pedig a gépkocsipark frissülésére égető szükség volna: bár 1996 óta csak katalizátoros autók állíthatók forgalomba, a hazai 4 milliós állománynak még ma is csak egynegyedében van ilyen szerkezet. Mivel - nem kisrészt az állam szűkmarkúsága miatt - a tömegközlekedés a legtöbb helyt nem képes reális alternatívát nyújtani a 15-20 esztendős, vagy annál is öregebb járgányok vezetőinek (sem), úgy tűnik, még sokáig fennmarad az az anomália, hogy a kisebb jövedelmű, kevesebbet adózó polgártársaink szennyezik a leginkább környezetünket autóikkal.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.