Méltán óvatos luxemburgiak

Jean-Claude Juncker személyében a jelenleg regnáló európai garnitúrából az uniós ügyekben legtapasztaltabb és az egyik leginkább "EU-s fejjel" gondolkodó kormányfő veszi át az Európai Tanács elnöklését. Juncker ráadásul "Mr. Euró" is, tehát az eurócsoport pénzügyminiszteri klubjának elnöke. Mindezeken túl az egyik legkisebb, saját különleges érdekkel csak igen kevés területen rendelkező tagállam vezetője. Úgy tűnik tehát, igazán minden tényező adott ahhoz, hogy a féléves luxemburgi elnökség legalább olyan sikeres legyen, mint volt elődje, a távozó holland elnökség (amelynek nevéhez olyan eredmények kapcsolódnak, mint a bel- és igazságügyi együttműködést új minőségi szintre emelő hágai program elindítása), vagy az azt megelőző ír (amely például az alkotmányszerződés tető alá hozásával írta be nevét a történelembe).

Csakhogy. Egy EU-elnökség munkáját 90 százalékban meghatározza, milyen fázisban vannak és mennyire jól előkészítettek a folyó ügyek dossziéi a különböző szakterületeken. Csupán a fennmaradó 10 százalék lehetne tehát az elnökség saját "hozzáadott értéke", de ebből is legalább 6-8 százalékot meghatároz a huszonnégy másik tagállam hozzáállása, kompromisszumkészsége. Utóbbit viszont jelentős mértékben az egyes kormányok aktuális belpolitikai szükségletei határoznak meg. Valójában tehát az elnökség munkájának legfeljebb 2-4 százaléka számít "szabadon leköthető vegyértéknek", olyasminek, ahol az elnökség által meghozott döntések jelentősen befolyásolhatják a végkimenetelt.

Az uniós döntéshozatali rend ugyanis a legkevésbé sem idomul a soros elnökségek félévente változó rendszeréhez. Egy-egy fajsúlyosabb előterjesztés a legtöbbször éveken át tartó előkészítésen megy keresztül, mire egyáltalán bizottsági javaslat formájában napvilágot lát. És akkor jön (a legtöbb területen) az együtt döntési eljárás az Európai Parlamenttel, a különböző lobbicsoportok befolyása stb. Ha egy-egy elnökség valamilyen irányban képes is befolyásolni egy-egy dosszié előrehaladását, a következő elnökség esetleg éppen ellenkező irányba viszi tovább ugyanazt az ügyet (ezt próbálja meg majd kiküszöbölni az alkotmányszerződés életbelépése után a csoportos elnökségek rendszere).

Persze szó sincs arról, hogy mellékes lenne, milyen teljesítményt is nyújt az elnökség. Éppen az alkotmányszerződés kapcsán világlott ki élesen ennek jelentősége, amikor Berlusconi Olaszországának beletörött a bicskája a széthúzó nemzeti érdekek összeegyeztetésének kísérletébe, majd az írek, más megközelítést alkalmazva, végül sikert arattak. Az említett 2-4 százaléknyi "szabad vegyérték" ugyanis gyakran éppen a leglátványosabb, a közvélemény számára leginkább kommunikálható döntések meghozatalában biztosít nagy mozgásteret a soros elnöknek. Sőt, néha még a legfontosabb döntéseknél is, mint volt az alkotmányszerződés, vagy lesz a most következő elnökség idején a 2007-2013-as költségvetési keret.

Ebből a szempontból a luxemburgi elnökség bölcs mértéktartással tűzte ki céljait. Nem akarnak semmi látványosan újat, nem állítanak a fókuszba semmilyen új szakterületet (mint tették azt a svédek például a környezetvédelemmel), egyszerűen megpróbálnak jelentős előrehaladást elérni a folyó ügyekben, a lehető legtöbb területen. Az USA-t lepipálni akaró lisszaboni program kínlódásai közepette, a 2007-2013-as büdzsé körüli nagy veszekedések árnyékában, a stabilitási paktum átalakításának kérdőjelei mellett nem is lenne érdemes további nagyszabású témákkal terhelni az amúgy is fajsúlyos ügyektől roskadozó tárgyalóasztalt.

És eközben nem lehet elfeledkezni a bővítésekkel kapcsolatos nehézségekről sem. Az EU távolról sem emésztette még meg a tíz új tagállam tavalyi csatlakozását, a legtöbb átmeneti rendelkezés még életben van, s április végén két újabb, még a mostaniaknál is sokkal felkészületlenebb állammal írják majd alá a csatlakozási szerződést (Romániával és Bulgáriával). Októberben megkezdik a tárgyalásokat Törökországgal, ezt is jelentős részben a luxemburgi elnökség alatt kell előkészíteni. Sok más kihívás részletezésére itt most nincs hely (lépni kellene valamit, "kibékülésgyanús" csúcstalálkozó következik Bushsal, s mindezeken túl "mellesleg" nemzetközi kereskedelmi liberalizációs körtárgyalások is zajlanak, ahol az EU álláspontját sok kritika érte).

Ennyi súlyos téma közepette a folyó ügyek sikeres továbbvitele is komoly kihívás.